Online kultúra: 5 sorozat Valentin-napi kuckózáshoz

Forrás: HBO GO -
sorozat Valentin-nap HBO
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Ahogy az elmúlt 1 évben nagyjából minden, úgy a Valentin-nap is kissé másképp fog telni a megszokottól. De ahelyett, hogy azon keseregnénk, mennyivel jobb volt az élet a koronavírus-járvány előtt, nézzük meg inkább azt, mivel tehetjük még élvezetesebbé a szerelmesek ünnepét.

A Valentin-napi programok TOP 3-as listáján az étterem, mozi/színház és az utazás szinte mindig szerepel, és szerencsére ezek közül kettőt akár a négy fal között is megvalósíthatunk. Miután megfőztétek az ünnepi vacsit és egy finom bor társaságában elfogyasztottátok, helyezzétek magatokat kényelembe, és válogassatok kedvetekre a most pörgő legizgalmasabb sorozatok közül. Mutatjuk azt a TOP 5-ös listát, amit semmiképp ne hagyjatok ki.

1. Eufória

A 2019-es sorozat első évada óriási sikert aratott a sorozatimádók körében, ami nem csoda, hiszen olyan érzékletességgel mutatja be a tinédzserek problémáit, mintha mi magunk is éppen most élnénk át mindezt. Ez a sorozat nem a virágos mezők irányából közelíti meg a felcseperedő fiatalság életét, sokkal inkább a veszélyekre és a konfliktusokra koncentrál - vagyis mindarra, ami valóban körbeveheti őket a nagybetűs életben. Szex, drog és erőszak - csak hogy néhány erős hívószót említsünk a sorozat legjellemzőbb tulajdonságai közül.

A készítők 2019. júliusában bejelentették, hogy jön a második évad, ám a covid-járvány ennek is keresztbe tett - de csak egy kicsit. Ugyanis a második évad elkészültéig kidobtak egy 2 részből álló különkiadást, amely összeköti az első és a második évadot.

Zendaya az Eufória című sorozatban Forrás: HBO

2. Boszorkányok elveszett könyve

Túlvilág, boszorkányok, rejtélyes fantasy, kalandos szerelem, némi időutazás, gyönyörű helyszínek, és sok-sok kérdés. Nagyjából ezek bűvkörébe kalauzolta a nézőket a Boszorkányok elveszett könyve, amely nem véletlenül kapott 8.1-es pontszámot az IMDb-n. A 2018-as produkció most megérkezett a következő évaddal, amely a 3 évnyi kihagyás ellenére sem csökkent semmit színvonal tekintetében. Ezúttal az Erzsébet-kori Londonban folytatódik Matthew és Diana sztorija, akik 10 epizódon keresztül keresik azt a bizonyos elveszett könyvet, és egy boszorkánytanárt, aki Diana segítségére lehet a varázslásban.

Ha szívesen elengednéd a fantáziádat, akkor vesd bele magad a második évaddal járó utazásba.

3. Normális emberek

A tavalyi évben talán ez a sorozat szülte a legtöbb kérdést az emberek fejében, ugyanis sokan nem tudták (és talán nem tudják most sem) eldönteni, hogy ez a produkció vajon csupán csak egy szappanopera, vagy esetleg több próbál lenni ennél? Sally Rooney legfrissebb története számos díjat zsebelt be regény formában, és mivel az írónő kijelentette, hogy aktívan részt vesz a forgatásokon,

így sokan azt remélték, hogy az olvasás közben átélt érzéseket kaphatjuk majd meg a tévéképernyők elé ülve - és ez így is lett,

noha ez azért nem egy könnyen megfilmesíthető sztori. Marianne és Connell gyengéd, ám komplikált viszonyát a kisvárosi középsulitól egészen a Trinity College-ben töltött évekig végigkísérhetjük, és bizony, ez jóval több, mint egy hétköznapi szerelmi történet, így mi nagyon is ajánljuk.

A Normális emberek című sorozat Sally Rooney díjnyertes regénye alapján készült Forrás: HBO GO

4. Karantén meló

A mostani vírushelyzet szinte könyörgött azért, hogy valaki dolgozza fel, hiszen annyira irányból változtatta meg az életünket, hogy filmkészítői szempontból vétek lenne kihagyni. Meg is érkezett a Locked Down, azaz Karantén meló című film, amely február 5-től itthon is megtekinthető. A 113 perces romantikus vígjáték Linda és Paxton szakításáról szól, akik már majdnem szétköltöztek, mikor kihirdették a Covid-19 miatti karantént. A történet bemutatja, mi történik a párral, akik onnantól kezdve már csak kényszerből élnek együtt.

5. Love Life

Vajon mi történik egy emberrel az első és az utolsó szerelme között? Milyen utat jár addig be, milyen élményekkel gazdagodik, hogyan változik a személyisége, és vajon mindezek hatására végül ki mellett kötünk ki? Ezek mind olyan kérdések, amiket akár magunknak is érdemes feltenni, ha visszatekintünk a saját múltunkba. Az IMDb 7,5-ös értékelésű sorozata ezekre keresi a választ, így ha szívesen elmélkedsz, csatlakozz te is az első, 10 részből álló szériához.

Anna Kendrick a Love Life-ban Forrás: HBO/Sarah Shatz

Ha pedig mindezekkel végeztél, keresd fel az HBO GO-t, mert van még bőven film és sorozat, amit érdemes lehet megnézni.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.