Egy éve gyászol az édesanya, akinek gyermekei tavaly februárban hunytak el egy vonatbalesetben Kecskeméten, miután a kislányok nagymamája autójával piros jelzés ellenére egy Intercity elé hajtott, ami kettészelte a járművet. A balesetben a hátul ülő 9 és 11 éves kislány életét veszítette. Az édesanya azóta sem tud megbocsátani anyósának. 

Egy év után is képtelen felfogni Rózsika, a gyászoló anyuka, ami kislányaival történt 2020 februárjában. 

"A lányaim olyan súlyos sérüléseket szenvedtek, hogy a rendőrök nem engedték megnézni egyiküket sem. Csak a kabátjuk színét kérdezgették tőlem, az alapján azonosítottuk őket. Ahogy szaladnak a hónapok, a gyerekeim hiánya egyre fájóbb, de erről a családban nem beszélgetek senkivel" - nyilatkozta a Ripostnak a gyászoló szülő.

Képtelen feldolgozni gyermekei halálát az édesanya (A kép illusztráció)Forrás: Shutterstock

A halálos kimenetelű balesettel kapcsolatban nemrég zárult le a nyomozás, a nagymama halálos közúti baleset gondatlan okozása miatt áll a Kecskeméti Járásbíróság elé. Rózsika a baleset óta nem beszélt anyósával.

"Nagyon rossz ez nekem. Amíg élek, haragudni fogok rá, amiért figyelmetlen volt. Ha börtönbe is küldik, a gyerekeimet akkor sem adhatja vissza senki. Azóta, hogy Szandival együtt meghalt, számomra minden nap egyformán szürke. Nincsenek ünnepek, nincsenek névnapok, nincsenek születésnapok. Csak a gyász van" - mondta szomorúan Rózsika.