Hihetetlen dolgot tett a családjáért Kökény Attila

Fotó: Deák András/sajtoszoba.tv -
autópálya Kökény Attila gyerekek család munka apa énekes
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Kökény Attilának mindig a család az első. Ismét bebizonyította, hogy bármit megtenne szeretteiért.

Úgy, ahogy minden előadó éltét megváltoztatta a koronavírus járvány, úgy az Kökény Attiláét is. Számtalan fellépését kellett lemondania, és ugyan voltak tartalékai mégis úgy döntött, hogy nem bízza a véletlenre, munka után néz.

Sztárban Sztár 7. Kökény Attila Fotó: Deák András/sajtoszoba.tv

„Tavaly márciusban kiderült, hogy elmaradnak a koncertek. Azt hittem, hogy egész évben nem lesz lehetőségem fellépni, ezért elmentem dolgozni.

Autópálya mellett dolgoztam a fiammal és a vejemmel. Reggel öt órakor keltem és csak délután hatra értem haza.

80 kilós korlátokat pakoltunk, ami nagyon megterhelő volt nekem, hiszen mégiscsak 46 éves vagyok. Amikor munka után hazaértem, ettem pár falatot és alig vártam, hogy ágyba kerüljek" – mondta Attila a Riposrnak.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.