Emlékszel még rá? Visszatér a képernyőre Brunner Márta, a Mindent vagy semmit! műsorvezetője

Brunner Márta műsorvezető videó visszatérés Jóban Rosszan
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A Jóban Rosszban című sorozatban láthatjuk viszont Brunner Márta színésznőt, aki Amanda karakterével tért vissza a képernyőre.

Brunner Márta telefonja a karantén kellős közepén csörrent meg, amikor már lassan egy éve színház, színpad és művészet nélkül élte a mindennapjait. Nagyon örült a lehetőségnek, hogy a Jóban Rosszban című sorozatban egy új és érdekes karakter alakíthat a jövőben. A TV2 reggeli műsorában, a Mokkában mesélt erről.

"Tulajdonképpen én napi sorozatban még nem forgattam, úgyhogy azért lámpalázas voltam, hiszen Vera és Tóth Roland kollegáim napi szinten tanulják a szövegeket. Igyekeztem fölkötni a gatyát" - árulta el a Márta.

Márta elmesélte, hogy az elmúlt egy évben sem unatkozott, a színház mellett ugyanis van egy másik nagy szerelme: a saját farmja, ahol lovakkal, kecskékkel, különféle állatokkal foglalkozik. De természetesen hiányzott neki a művészvilág.

"Nekem nagyon hiányzott a színház, talán jobban, mint valaha, de végülis azért ez kárpótolt" - árulta el a színésznő.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.