Fény derült Bill Gates piszkos szextitkaira: felesége mellett is falta a nőket

Forrás: Getty Images/2017 Frederic Stevens/Frederic Stevens -
válás Bill Gates Melinda Gates botrány
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Bill Gates nem az, akinek hittük: úgy tűnik, fény derült a piszkos kis szextitkaira.

Hatalmas megrökönyödést váltott ki, amikor kiderült, az addig álompárnak hitt Bill Gates és Melinda Gates kapcsolata annyira megromlott, hogy 27 év után elválnak.

A Microsoft megalapítója, a The Suninformációi szerint, bizony nem az a csendes informatikus, akinek látszani akar.

Bill Gates és Melinda Gates Forrás: Getty Images/2017 Frederic Stevens/Frederic Stevens

James Wallace újságíró tudomására jutott, hogy Gates fiatalabb korában gyakran járt Seattle egyetlen nudista bárjába, ahonnan lányokat vitt magával haza, hogy a fedett medencéjében úszkáljanak. Az sem volt azonban ritka, hogy sztripperek szórakoztatták Bill Gates vendégeit. Nőügyeit akkor sem engedte el teljesen, amikor megismerkedett későbbi feleségével, Melindával, bár próbálta diszkrétebben csinálni. Általában az üzleti útjai során bújt ágyba másokkal.

Úgy tudni, Melinda férje nőügyeit eltűrte, de az már elborzasztotta, hogy Bill Gates gyakran találkozott a pedofíliával és emberkereskedelemmel is megvádolt Jeffrey Epsteinnel. A válásban ennek volt igazán nagy szerepe.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.