Május 27-én debütál a Jóbarátok-találkozója május 27-én az amerikai HBO Max -on, amely a nemrég kikerült előzetesből derült ki.
A Jóbarátokat még mindig a világ első számú vígjátéksorozataként tartják számon, így nem csoda, hogy a készítők úgy döntöttek, egyetlen epizód erejéig ugyan, de folytatják a sikerszériát. A vírus miatt már tavaly szerették volna elkezdeni a forgatást, de a munkálatok az idei évig csúsztak.
Szerencsére már nem kell sokat várni a különkiadás megtekintéséig, ugyanis nemrég kikerült a Jóbarátok-találkozó előzetese, amelyben azt is megtudtuk, hogy május 27-én láthatják először az amerikai nézők a hat főszereplő újbóli találkozását - írja az Origo.
Miután az amerikai HBO Max exkluzív tartalmáról van szó, a magyar HBO-n, illetve HBO GO-n májusban még biztosan nem lesz elérhető a Jóbarátok-találkozó, későbbi premierre azonban lehet számítani - közölte az HBO magyar irodája.