Drámai vallomás: Lady Gagát megerőszakolta, és teherbe ejtette egy producer

Forrás: Instagram/ladygaga -
terhesség nemi erőszak vallomás Lady Gaga
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Megrendítő történetet mesélt el Lady Gaga, kiderült az énekesnő nemi erőszak áldozata volt. Aki pedig ezt tette vele nem más volt, mint egy zenei producer, akitől ráadásul teherbe is esett.

Lady Gaga eddig még soha nem beszélt arról, milyen borzalmakat kellett átélnie 19 évesen. Most Oprah Winfrey Harry herceggel közösen készített dokumentumfilmjében szólalt meg először.

Az énekesnőt 19 évesen kezdte zaklatni egy zenei producer, aki először arra kérte, vetkőzzön le.Amikor ezt megtagadta, közölte vele, hogy az összes zenéjét megsemmisíti. Újra és újra próbálkozott, végül többször meg is erőszakolta a sztárt, aki teherbe is esett tőle.

Lady Gagát megerőszakolta, és teherbe ejtette egy zenei producer. Forrás: Instagram/ladygaga

A babáról nem beszélt, de valószínűleg nem tartotta meg. Ezután szüleinél próbálta feldolgozni a borzalmakat, de teljesen elveszítette önmagát és a kapcsolatát a külvilággal.

„Ugyanazt a fájdalmat érzem, mint akkor, amikor az, aki megerőszakolt, kirakott terhesen egy utcasarkon, a szüleim háza előtt, mert rosszul voltam és hánytam" – hangzott a sztár vallomása.

Az eset után évekkel később is küzdött azzal, hogy feldolgozza valahogy a történteket, pszichiáter segített neki ebben. A gyógyulási folyamat része, hogy most tud erről beszélni. Ám az illetőt, aki ezt tette vele nem szeretné megnevezni - írta az Independent.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.