Ahogy mi is megírtuk, kommandósok csaptak le az egykori valóságshow-szereplőre, Mandula Ádámra, miután életveszélyesen megfenyegette egykori párját, és annak új kedvesét, aki nem más, mint Szegedi Fecsó.

Szegedi Fecsó barátnőjét, Beát borzalmasan megviselték a történtek, már egy ideje rettegésben tartja a exe, aki miatt már máskor is a hatósághoz kellett fordulnia.

Ez megy egy éve, és annyira el vagyok fáradva! Rémesen megvisel, napok óta gyomorgyörccsel ébredek, de Fecsó mellettem áll, és végig szeretném csinálni. Remélem, pont kerül az ügy végére, és Ádám megkapja a büntetését. Szeretném nyugodtan felnevelni a fiamat"

- nyilatkozta a Borsnak Bea, aki kezdeményezte fiúk, a 4 éves Medox felügyeleti jogát, mivel nem érzi úgy, hogy a férfi mellett biztonságban lenne a gyermek. 

Szegedi Fecsó barátnője, BeaForrás: Instagram

Egyszer videótelefonon hívtam, és láttam rajta, hogy tudatmódosító szerek hatása alatt áll. Ez volt az utolsó csepp a pohárban, beültem a kocsiba, és elhoztam a gyereket. Azóta mocskol és fenyeget"

- tette hozzá Bea, aki mellett ott van Fecsó, aki segíti, fogja a kezét és nem engedi, hogy bárki fenyegesse a családját.