Így él most Brasch Bence, az egykori tinisztár

Forrás: Brasch Bence -
színész Brasch Bence énekes
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Brasch Bence még 2009-ben vált ismerté egy tehetségkutatónak köszönhetően. Az egykori tinisztár ma már szinte teljesen más ember.
Brasch Bence Forrás: Brasch Bence

Brasch Bence bár popénekesként kezdte karrierjét, ma már színészként dolgozik. A változás a Budapesti Operettszínházzal kezdődött, melynek tagja lett, majd elvégezte 2019-ben a Színház és Filmművészeti Egyetemet, 2020 óta pedig a Vígszínház társulatát erősíti. Elsősorban prózai szerepei vannak, de az éneklést sem adta fel, hiszen szerepet kapott például a West Side Story-ban is.

A pandémia alatti kényszerpihenőt egyfajta tanulási folyamatként élte meg, a 30 éves Bence:

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.