Britney Spears az apja gyámsága alatt áll, vagyis sok mindenről nem hozhat önálló döntést. Hogy mikről is nem határozhat pontosan, azokra most derült fény.
Britney Spears hosszú ideje azért küzd, hogy felnőtt emberként maga dönthessen a sorsáról, ez ugyanis most nincs így. Az énekesnő apja gyámsága alatt áll, ami azt jelenti, hogy nagyon sok mindenről nem hozhat önálló döntést. Mint arról korábban beszámoltunk, az apja engedélye nélkül teherbe sem eshet, de nem ez az egyetlen dolog, amiben korlátozzák.

Az énekesnő legutóbbi tárgyalása június 23-án volt, itt hangzottak el durva állítások. Britney közölte, hogy akaratán kívül szedettek vele lítiumot, ami egy nagyon erős gyógyszer. "Részegnek éreztem magam, még anyámmal vagy apámmal sem tudtam beszélgetni semmiről" - mondta Britney, aki csak azt szeretné, ha nem mások határoznának az életéről. Azt akarom, hogy képes legyek férjhez menni, és gyermeket szülni" - mondta, miután kiderült, hogy van benne egy spirál, hogy utóbbi ne történhessen meg, de nagyon úgy tűnik, hogy ez sem a saját döntése volt - írja az Independent. Ezután arra kérte a bírót, hogy engedje át az irányítást neki az élete fölött.