Eldőlt: Ez lesz Ördög Nóráék első kisboltjának a sorsa

kisbolt Nánási Pál Ördög Nóra Balatonakarattya
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Tavaly nyáron nyitott meg Ördög Nóra és Nánási Pál kisboltja Balatonakarattyán, azonban a túlzott népszerűség rosszul sült el, a helyiek nem nézték jó szemmel a megnövekedett forgalmat és a sok parkoló autót.

Így Nóráék választás elé kényszerültek és úgy döntöttek, új boltot nyitnak, még pedig a balatonakarattyai nagy körforgalomnál, ahol már van elég parkolóhely.

- mesélte Ördög Nóra a Kisbolt születik vlog 4. epizódjában.

Nánási Pál és Ördög Nóra az első kisbolt előtt. Ördög Nóra, Instagram

A műsorvezető sírva nyitotta meg az új boltot, aminek létrejöttéhez a népszerű házaspár minden idejét, energiáját és anyagi forrását felhasználja, sőt, még hitelt is felvettek.

Sokakban felmerül, mi lesz akkor az első kisbolt sorsa, amit Nóra a vlogban meg is válaszol. Mivel bíznak abban, hogy az új bolt nagyobb forgalmat fog bonyolítani, így az eredeti kisbolt körüli nyüzsgés talán mérséklődni fog és senkit nem fog zavarni. Így a házaspár úgy döntött, hogy mindkét bolt nyitva marad a nyári szezonra.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.