Szívszorító! Megszólaltak a szén-monoxid-mérgezésben elhunyt családot gyászolók: "Érthetetlen a halála, és nem lehet feldolgozni"

szén-monoxid mérgezés család tragédia Tarpa
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Még mindig felfoghatatlan ami történt a négytagú családdal, akik szén-monoxid-mérgezésben vesztették életüket Budapesten. Most megszólaltak a családot gyászoló ismerősök. 

Néhány nappal ezelőtt holtan találtak egy négytagú családot a VI. kerületi Jókai utcában, szén-monoxid mérgezés miatt vesztették életüket. A rendőrség tájékoztatása szerint egy 45 éves férfi, egy 37 éves nő és két gyermek, egy 7 és egy 5 éves kicsi holtteste feküdt a lakásban. Lapértesülések szerint a tragédia már napokkal korábban bekövetkezett.

Mint kiderült, az elhunyt édesapa Tarpán volt háziorvos, ahol a falubeliek nagyon szerették őt, azt állították róla, hogy már a puszta szeretetével is gyógyította az embereket. A nemrég Budapestre költözött orvos a közeljövőben szeretett volna visszatérni a falujába. Nemrég meg is találta a tökéletes családi fészket, amit nyáron szeretett volna otthonná varázsolni a családjának - írja a Ripost.

"Egy szent ember volt. Érthetetlen a halála, és nem lehet feldolgozni. Pénteken arra lettem figyelmes, hogy a doktor úr a Facebookon kiírta, hogy a nagyobbik fia kitűnő bizonyítványt vehetett át az iskolában. Viszont furcsa volt, hogy nem érkezik senkitől gratuláció. Emír professzor – így nevezte büszkén a 9 éves fiát, mert meg volt győződve róla, hogy a fia egyszer híres orvosprofesszor lesz. Éppen ezért mindig a legjobb iskolákba járatta. A kisebbik fia, Imám pedig még csak nemrég töltötte be a 6. évét. Egyszerűen felfoghatatlan" - mondta könnyeivel küszködve a tarpai Farkas Gusztávné.

"Olyan ember volt, akit ha éjszaka közepén riasztottak, azonnal elindult a beteghez. Nemegyszer fordult elő, hogy a betegnek nem volt pénze, és a doktor úr szó nélkül, a saját zsebéből megvásárolta neki a gyógyszereket és injekciókat"

- mondta el egy másik falubeli.

"Igazi nagy szerelem volt az övék. Nem volt kérdés, hogy miután Debrecenben befejezte az egyetemet, Q. itt marad, és itt alapít családot. Rajongásig szerette a feleségét és Magyarországot" - mondta el a család közeli barátja a házaspárról.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.