Vajon a mai kor foglalkozásai meddig élnek majd? Van e szavatosságuk? Mi lesz velük 10, 20, 30 év múlva? A régmúlt foglalkozásai mai szemmel különösen hangzanak, de lehet a mostaniak sem fognak másként hangozni sok-sok év múltán.

Nézzünk néhányat közülük, amelyeknek márcsak a hangzása is bizarrnak tűnhet a XXI. században. Ezek közé tartozik az emberi ébresztőóra. Amikor még sokak számára megfizethetetlen és elérhetetlen volt ez a ma már mindennapi eszköz, az ipari forradalomtól kezdve egészen az 1920-as évekig az ún. knocker-up-ok voltak azok, akik Anglia és Írország utcáit járva hosszú, bambuszból készült botjukkal, illetve kavicsokkal ébresztették és indították munkába az embereket. Ez a mesterség főként a nagyobb ipari városokban terjedt el, ahol a munkát idősebb férfiak végezték.

Ki is volt az a telefonközpontos?

A telefonálás az 1889-ben feltalált automata telefonközponttal tovább egyszerűsödött, így feleslegessé vált az addigi kézi kapcsolásos telefon-összeköttetés. Puskás Tivadar, a magyar származású tudós Amerikában dolgozta ki a telefonvonalak összeköttetését biztosító központ tervét, amely 1877-ben a gyakorlatban is megvalósult. Amikor Puskás először hallotta meg a vonal másik végén lévő ember hangját, izgatottan elkiáltotta magát: „Hallom". Később ez alakult át a „Halló" üdvözlőformává. Budapesten 1881. május 1-jén kezdett el működni a Budapesti Telefonközpont. Idővel szinte minden ország áttért az automata központokra, amelyeknek következtében a telefonközpontokban dolgozó nők ezreinek munkája vált szükségtelenné.

A telefonvonalak összeköttetését biztosító központ gondolata 1877-ben valósult megForrás: Roger-Viollet via AFP/© Jacques Boyer / Roger-Viollet/Jacques Boyer

Munkásokat lelkesítő felolvasó, ugye milyen jól hangzik?

A felolvasó a dohány és egyéb gyárak hatalmas termeinek egyik kiemelt helyén foglalt helyet, s miközben a munkások dolgoztak, hangosan olvasott. Természetesen a munkájáért fizetést is kapott; olykor politikai állásfoglalásokat is osztott meg a hallgatóságával. A szakmának az érdekessége, hogy teljesen nem halt ki, mivel Kubában mind a mai napig vannak felolvasók.

Szemfelszedő és műstoppoló

A hatvanas években a nejlonharisnyát csak különleges alkalmakkor, általában üzérektől lehetett vásárolni (főként kamionosoktól), ezért, akinek sikerült beszereznie, az nagyon megbecsülte. Viszont, ha a harisnya beleakadt valamibe és kiszakadt, akkor volt szükség a szemfelszedő kisiparosra, aki a kiszakadt harisnyát úgy javította meg, hogy szinte észrevehetetlen volt a sérülés.

Ha a harisnya beleakadt valamibe, és kiszakadt, akkor jött képbe a szemfelszedő kisiparosForrás: Roger-Viollet via AFP/© Jacques Boyer / Roger-Viollet/Jacques Boyer

Mit is tud a műstoppoló? A műstoppoló a vastagabb szivarral kieégetett vagy moly által kirágott szövetet hasonló színű és vastagságú fonallal, kézi munkával beszőtte. Ezek a szolgáltatások még ma sem haltak ki teljesen, de már nehezen találnánk szemfelszedő vagy műstoppoló kisiparost. Ezek a szakmák napjainkban kihalófélben vannak.

Ugye, milyen különleges hangzása van a lámpagyújtogató szakmának? A 19. század derekán az olajmécseseket gázégők és petróleumlámpák váltották fel. A villamos lámpákkal csak 1909-ben kezdtek kísérletezni. A lámpagyújtogatók az 1800-as évek végén és az 1900-as évek elején egyesével gyújtogatták fel a villanylámpákat, míg végül 1931-ben kiépítették a közvilágítás távkapcsolásához szükséges berendezéseket.

A lámpagyújtogatók az 1800-as évek végén és az 1900-as évek elején egyesével gyújtogatták fel a villanylámpákatForrás: Roger-Viollet via AFP/© Jacques Boyer / Roger-Viollet/Jacques Boyer

A tejesember az 1950-es években minden nap ellátta az embereket a tápláló itallal, de a hűtőszekrények megjelenésével manapság ez a szakma talán már csak vidéken maradt életben, de egyre inkább kihalófélben van.