Nemrégiben vált el, most pedig újra házasodni készül Sebestyén Katja, akit a Sztárban Sztár leszek! első évadában ismert meg a nagyközönség. A híresség egykori barátjába szeretett bele. 

A kétgyermekes énekesnő 16 év házasság után intett búcsút férjének, akivel két közös gyermekük is született. Katja beleszeretett egy régi barátjába, Péterbe, akinek július 17-én, szombaton örök hűséget fogad Tiszacsegén, szűk családi körben. 

„Április 28-án fogadták el a válási papírjainkat, amit közösen adtunk be annak idején. Hamarabb is túleshettünk volna ezen, de a pandémia miatt gyakorlatilag fél évet csúszott a procedúra. Peti már tavaly novemberben megkérte a kezemet, igaz, semmilyen romantikus gesztus nem volt. Esős nap volt, pont aznap váltott munkahelyet, le volt lombozva, erre megkérte a kezemet, gyűrű sem volt, de lelkileg nagyon meghitt pillanat volt mindkettőnknek" – mondta el a Ripostnak a 39 éves Katja. 

„Családi esküvő lesz, de hát mi nagy család vagyunk. Nyilván a gyerekeim is ott lesznek, de maximum harmincan leszünk. Ami a ruhámat illeti, sportcipőben megyek férjhez! Nem is olyan rég kiderült ugyanis, hogy cukorbeteg vagyok, ezért komoly diétába kezdtem, rendszeresen futok, vagy legalábbis kocogok. Hát ezért megyek férjhez futócipőben" - tette hozzá.