Barátok közt: "Volt, hogy biztonsági őrök menekítettek ki minket"

sorozat színész Barátok közt magazin kulisszatitkok Farkasházi Réka
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
23 év után a napokban véget ért a Barátok közt, ez a tény pedig sokakból nosztalgikus emlékeket vált ki. Az elmúlt közel 2,5 évtized során sokan megfordultak a sorozatban, és vannak olyanok is, akik noha már nem aktív tagjai a csapatnak, a nézőknek mégis sokat jelentenek.

Ez főleg azokról mondható el, akik úgy váltották egymást a sorozatban, mint például a Tildát alakító Erdélyi Tímea és Szabó Erika. Az ő esetük volt az első és egyben legemlékezetesebb a sorozat történetében, amit az is bizonyít, hogy mindenki emlékszik rájuk, pedig Tilda karakterét 2008-ban kiírták a sorozatból.

Erdélyi Tímea (balra) és Szabó Erika (jobbra) Forrás: baratokkozt.network.hu, RTL Klub

Ugyanez a csere történt Bartha Zsolt lányával is: a Lindát alakító Opitz Petra ugyanis külföldön folytatta tanulmányait, és helyette Szabó Kitti érkezett a sorozatba. Azonban ő is visszakívánkozott az iskolapadba, ezért búcsút intett a képernyőnek, így Munkácsy Kata lett a harmadik Linda.

Opitz Petra (balra), Szabó Kitti (középen), Munkácsy Kata (jobbra) Forrás: RTL Klub, Facebook/Szabó Kitti

Meg kellett válnia a sorozatnak Barna Zsombortól is, vagyis az Illés Pétert alakító fiútól, Zsombor ugyanis a Színház– és Filmművészeti Egyetemen folytatta tanulmányait. Tőle Kiss Péter Balázs vette át a stafétát.

Barna Zsombor (balra) és Kiss Péter Balázs (jobbra) Forrás: RTL Klub

Koller Virág jó pár évig alakította Fekete Lucát a Barátok közt-ben, 2011-ben, 10 évesen érkezett a sorozatba. Nemrégiben a távozás mellett döntött, karaktere viszont maradt. Virág helyett a karakterét Truckenbrod Fanni alakította tovább.

Koller Virág (balra) és Truckenbrod Fanni (jobbra) Forrás: Facebook/Koller Virág, Facebook/Barátok közt

Volt olyan eset is, amikor egy karakter évekre eltűnt a képernyőkről, és a visszatéréskor történt színészcsere. Ez azonban a nézők szempontjából komfortosabb volt, hiszen nem egyik napról a másikra kellett megszokniuk az új arcokat.

E tekintetben mindenkinek Farkasházi Réka esete ugrik be, aki a Kertész család Mónikáját alakította. A fiatal lány a történet szerint elhagyta a szülői házat, ám amikor egyszer csak visszatért, már nem Réka alakította, hanem Huszárik Kata. Réka a Life.hu-nak elmondta, eleinte nem gondolta, hogy a Barátok közt ekkora sikert fog aratni, és azt is, hogy mikor változott meg a véleménye:

„Volt, hogy biztonsági őrök menekítettek ki minket; akkor már lehetett érezni, hogy valami olyan dolgot csinálunk, ami biztos, hogy nem mindennapi"- idézte fel emlékeit a színésznő.

Farkasházi Réka (balra) és Huszárik Kata (jobbra) Forrás: RTL Klub, Facebook/Barátok közt


A színésznő arról is mesélt, milyen érzések fűzik a sorozathoz, és milyen érzés volt utoljára visszatérni a Mátyás király térre.

„Az, hogy nem mentem akkor vissza, az én döntésem volt, de nagyon boldog vagyok, hogy így utoljára engem hívtak vissza. Már több, mint 10 éve nem szerepeltem a Barátok közt-ben, de úgy tűnik, én örökre Kertész Mónika maradok az ország televíziónézőinek szemében, amire nagyon büszke vagyok. Mindvégig nagyon sok szeretetet kaptam tőlük" - mesélte Réka.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.