Ez az amerikai színésznő is csak akkor fürdeti a gyerekeit, amikor azok már koszosak

Forrás: AFP/2018 Getty Images/Matt Winkelmeyer -
Mila Kunis fürdetés Kristen Bell gyerek
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Kristen Bell sajátos fürdetési szokásokat alkalmaz gyermekeinél. 

Ahogy arról már mi is beszámoltunk, Ahston Kutcher és Mila Kunis még július végén nyilatkozták, hogy csak akkor érzik szükségesnek megfürdetni gyermekeiket, ha már valóban piszkosak, addig ugyanis fölöslegesnek tartják a fürdetést.

Ezen felbuzdulva, most Kristen Bell és férje, Dax Shepard is elárulták, hogy ők szintén csak akkor mosdatják a hat-, illetve nyolcéves lányaikat, ha már valóban büdösnek érzik őket, addig nem.

Kristen Bell is csak akkor fürdeti a gyermekeit, amikor arra már valóban szükség van Forrás: AFP/2018 Getty Images/Matt Winkelmeyer

A színésznőnél azonban ez nem egy tudatos döntés volt, történt ugyanis, hogy egy este elfelejtették megfürdetni a gyermekeiket, majd ezt követően megtetszett nekik ez a szokás, így maradtak ennél.

Minden egyes este lefekvés előtt rutinszerűen megfürdettük a gyerekeinket, aztán valahogy elkezdtek maguktól elaludni, és el kellett kezdenünk mondani egymásnak, hogy hé, mikor fürdettük meg őket utoljára?... Azóta nagy rajongója vagyok annak, hogy megvárjam a bűzlést. Ha testszagot érzel, a biológia így adja tudtodra, hogy ideje mosakodnod. Ez egy piros zászló. Őszintén szólva ez csak baktérium. Ha érzékeled magadon, az azt jelenti, menj a kádba vagy a zuhany alá ... Nyugodtan mondják rám, hogy szörnyű szülő vagyok. Nem érdekel. Szerintem nagyszerű szülő vagyok. Minden nap tanulok valami újat" – nyilatkozta Bell a Page Six-nek.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.