Kitálalt válásáról és új kapcsolatáról Nagy László: tisztázni akarja a helyzetet

házasság válás Nagy László megcsalás Sónyák Szilvia fitneszmodell
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Sónyák Szilvi és Nagy László kapcsolata hatalmas botrányt kavart márciusban, ugyanis a sportoló felesége szerint még házasok voltak, amikor Nagy Laci összejött a fitneszmodellel.

A válogatott kézilabdázó úgy döntött, hogy saját szemszögéből tisztázza a helyzetet a nyilvánosság előtt, aztán többet nem szeretne erről beszélni. A Story magazinnak adott interjújában leszögezte, hogy vádaskodás és magyarázkodás nélkül csupán a tényeket mondja el.

„Sok támadást kaptam, kaptunk Szilvivel, rengeteg a valótlan állítás. A húszéves házasságom elfáradt, és abból én 2020 decemberében tisztességgel távoztam. Mindent megbeszéltünk, és mind a ketten elfogadtuk a helyzetet gyermekeim anyjával, Erikával. Szilvivel először januárban találkoztam, amikor már egyedülálló voltam" – mesélte Nagy Laci, aki elárulta, már nem törődik a múlttal, csak a jövőre összpontosít.

Nagy Laci és barátnője Forrás: Origo

Laci és Szilvi nagyon egymásra találtak. Szerelme mindenben támogatja a sportlegendát, sok erőt ad neki a válás nehézségeiben, és László is igyekszik mindenben kedvese mellett állni.

„Nagyon jól érzem magam Szilvivel. Mi senkit nem szeretnénk bántani, provokálni, egyszerűen csak szeretnénk boldogok lenni. Ehhez pedig a gyermekeink boldogsága a legfőbb kulcs"

– mesélte Nagy Laci, aki azt is elárulta, hogy míg Szilvi kislánya, Mia velük él, addig az ő gyermeke, Debora az édesanyjával lakik, de nagyon reméli, hogy egyszer majd náluk is otthon érzi magát.

„Szeretném, ha tudná, hogy mindig mindenben számíthat rám" – folytatta László.

Szilvi és Laci sorsszerűnek érzik a találkozásukat. Olyan érzésük van, mintha mindig is ismerték volna egymást.

„Nagyon egy hullámhosszon vagyunk, közös az érdeklődés, a barátaink. Én Laciban megtaláltam az igazit, a nagybetűs férfit, aki tényleg a társam az élet minden területén" – mesélte a fitneszmodell, aki azt is bevallotta, sokszor azt gondolta, már nem lesz több férfi az életében.

A szerelmespár egyelőre nem tervez sem esküvőt, sem közös gyermeket. Élvezni akarják az életet, csupán dolgozni és utazgatni szeretnének.

„Mindkettőnknek van már gyereke, most úgy érezzük, mi szülőként már kiteljesedünk, nincs bennünk ilyesfajta hiány, nekik szeretnénk mindent megadni. Élvezzük az életet, dolgozunk, utazunk, megéljük a szerelmet, most így minden kerek" - zárta a sportoló.

Ez is érdekelhet: Palik László és Marsi Anikó házasságának még nincs vége.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.