Sikeres üzletasszony, de bármikor lemond a kényelemről, ha egy jó megmérettetésről van szó –
mint amilyen a Totem című műsor! A férje megértette Bogi döntését, hiszen mindenben támogatják
egymást. Erről is mesél Bogi a holnap megjelenő HOT! magazinban.

"Bár eléggé pörög az életem, pihenni nyugodt, csendes környezetben szeretek. Ehhez képest a
kalandreality alatt nehéz volt megszoknom, hogy a csapatom férfitagjai mennyire hangosak voltak:
tombolt az egójuk, és olykor alpári stílusban beszéltek a nőkkel. Sokszor le kellett állítanom a
hímsoviniszta vicceiket. Nem nézték jó szemmel, hogy szeretek hangot adni a véleményemnek,
törtetek előre, és ha kell, tüzet rakok, fát fűrészelek, kiveszem a részem a csapatmunkából.
Mindenáron le akarták törni az önbizalmamat, ugyanakkor elfogadták, ha a sérülésük esetén
ápoltam őket. Versengő vagyok, de a csapat érdekét nem szorítom háttérbe, a tisztelet mindennek az
alapja kell hogy legyen. Masszíroztam, gyógyító balzsamokkal láttam el őket, mégis folyamatosan
azt éreztem, hogy semmi sem jó" – árulja el a lapnak csalódottan Bogi, aki arról is beszámol a
magazinban, mit tett azért, hogy ne kezeljék le a versenytársai.

Csősz Bogi szerint lekezelően bántak a nőkkel a férfi csapattársakForrás: Facebook/Csősz Boglárka

A részletekért, az üzletasszony kalandjaiért keressétek a HOT! magazint digitális formában is, a digitalstand.hu/hot oldalon!