Rúzsa Magdi hármas ikrekkel várandós, a boldogságuk határtalan. Alig várta, hogy mindenkivel megoszthassa az örömhírt.

Rúzsa Magdi és párja 10 éve élnek boldog házasságban, a gyerekvállalással azonban mostanáig vártak. Az énekesnő korábban elárulta, hogy miért nem vágtak bele korábban a családjuk bővítésébe. "Vannak dolgok, amit nem lehet erőltetni, meg kell várni a pillanatot. Szerettem volna olyan időszakot választani erre, amikor már tisztában vagyok azzal, hogy van mit adnom, és hogy meg tudom védeni olyan sérülésektől, amik engem vagy a tesómat értek" - mondta az énekenső. 

Rúzsa Magdi hármas ikrekkel várandósForrás: instagram.com/ruzsamagdolna

Eljött azonban a megfelelő pillanat, a boldogságuk pedig határtalan, ugyanis családjuk nem egy, nem kettő, hanem rögtön három gyerekkel bővül majd. Az orvosom csak ennyit kérdezett, hogy »felkészültél?« »Mire?« - kérdeztem vissza. Erre ő: ketten vannak. Majd jött a meglepetés mindannyiunk számára: nem ketten vannak, hanem hárman" - kezdte a Blikknek Magdi. Nem ez az első ikerterhesség a családjukban, ezért pontosan tudta, hogy a várandósság első 12 hetében bármi megtörténhet, így várt a nagy bejelentéssel. A legutóbbi vizsgálat kimutatta, hogy mindhárom csöppség egészséges, ezért nem várt tovább azzal, hogy megossza az örömét. A gyerekek természetes úton fogantak. 

"Nemrégiben a férjemmel úgy döntöttünk, belevágunk egy olyan kalandba, amire eddig nem éreztük magunkat készen. Azon kuncogtunk, hogy az angyalkák már elég türelmetlenkedve várhatták ezt a döntésünket, hiszen szinte azonnal becsöngettek hozzánk. Mi pedig már nagyon várjuk a kis mókusainkat. Pár napja elsírtam magam, amikor megértettem, milyen isteni kegy és mekkora csoda az, hogy három kicsi lélek is egyszerre minket választott. Elmondhatatlan érzés. A legmesésebb az egészben, hogy mindez természetes módon történt. Nem volt itt lombik... Úgy érzem magam, mintha a Jóistentől valamiért olyan ajándékot kaptunk, amit csak kevesen kapnak. Olyan, mintha az ölébe emelve ringatna bennünket. Szinte érzem a jelenlétét" - mondta Magdi. 

"Mivel ez egy nem mindennapi várandósság, így minden kicsit bonyolultabb, nagyon kell figyelnünk mindenre. Folyamatosak a vizsgálatok, az utolsó pár hónapot pedig kórházban töltöm a biztonságunk érdekében. De nekem valahogy ilyen az egész életem, mindig a nehezebb úton, de óriási ajándékokat kapok a kitartásomért cserébe, és a tenyerén hordoz az Isten. Legyen most is így" - árulta el és hozzátette, aki teheti, mondjon el néha egy-egy imát azért, hogy mindenki egészséges legyen.