Augusztusban jelentette be Hajdú Péter és kedvese, Eszter, hogy megtörtént a csoda. Két vetélés után kisbabát várnak. A tévés tegnap büszkén mutatta meg menyasszonya kerekedő pocakját, most pedig azt is elárulta, kisfiuk vagy kislányuk születik.
Hajdú Péter a Bors kérdésére árulta el elérzékenyülve: kisfiuk lesz, akit már nagyon várnak.
"A babaszobát még nem kezdtük el berendezni, babonából. Majd ősz végén kerül erre sor, előtte azonban lesznek még átalakítások a lakásban. A gyerekek, Dávidka és Noncsi szobái ternészetesen megmaradnak, a gyereknappalit fogjuk átépíteni, hogy legyen külön helye a picinek is" - mondta a lapnak Hajdú, aki hozzátette, két nagyobb gyermeke is nagyon várja már a picit. Együtt játszani a nagy korkülönbség miatt nem fognak, de mindig számíthatnak majd egymásra.
