Több, mint egy hónapja költözött el L.L. Juniortól felesége, Körtvélyessy Kinga. A pár most azon dolgozik, hogy megmentsék a házasságukat, azonban lehet, hogy a villa többé már nem lesz az otthonuk. Kinga ragaszkodik az albérletéhez.
"Junior egy kacsalábon forgó palotát épített, de mégsem voltak ott boldogok. Ebből is látszik, hogy nem a pénz, a kényelem számít, hanem hogy két ember lelkileg egy egységet alkosson. Nekik ez is megvolt, és drukkolunk, hogy újra sikerüljön" - mondta a Story magazinnak egy közeli ismerős.
A napokban Junior és Kinga is megosztott egy-egy közös fotót, látszik, hogy újra közelednek egymáshoz. Ennek ellenére Kinga nem akar hazaköltözni, marad közös kislányukkal az albérletben.
"Meglehet, idővel Kinga visszaköltözik, de jelenleg nem így fest a dolog. Ha pedig időközben Junior eladja a házat, egy új helyen, új lappal folytathatják. Ez a ház úgysem hozott szerencsét nekik" - nyilatkozta egy közeli barátjuk.