Visszavonulása óta több ideje jut barátaira, és többet is utazik. A közeljövőben balatoni házát is szeretné elkezdeni csinosítgatni. Teljesen másféle életet él, mint amit eddig ismert, és tudja, már semmi sem lesz olyan, mint korábban volt.
Harkányi Endre Kossuth- és Jászai Mari-díjas magyar színművész 1957 óta játszott színházban, filmekben, szinkronban, azonban nemrég úgy döntött, visszavonul. A színházat természetesen nem tudta, nem is akarta teljesen elfelejteni, azóta is rendszeresen látogatja a Vígszínház előadásait.
1957 óta játszottam színházban, filmekben, szinkronban, és eljutottam addig a pontig, hogy már nem hiányzik. Nem vagyok már abban a szellemi, kori és fizikai állapotban, hogy játszani tudjak. Nem szeretnék már tanulni. Filmeket nézek, olvasok, nézem a régi videókat az előadásokról és arra gondolok, mennyi mindent éltem meg
- mondta a színművész a Borsnak.
Mai napig járok a Vígszínház előadásaira. Nagyon mulatságos végignézni azokat a darabokat, amiket újragondoltak, mióta én már nem vagyok ott

Azt is kiemelte, hogy egyáltalán nem így képzelte a nyugdíjat, bár a nyugdíjat nem is tartja jó szónak, inkább visszavonulásként tekint a helyzetre.
Sokan azt hiszik, hogy visszavonulni erről a pályáról könnyű. Imádtam játszani. Imádtam gyerekeknek játszani és látni, hogy egy másik világba vezethetem be őket. Semmi sem olyan már, mint amilyen volt
Zárógondolatként még megosztotta, hogy amióta visszavonult, egyelőre űr van az életében, de igyekszik minél jobban kihasználni a hirtelen jött szabadidejét.