Feladta az Omega zenésze, szomorú hírt kaptak a rajongók

Forrás: Mokka -
Elefánt kilép Molnár György Elefánt Omega visszavonulás Molnár György Kóbor György Elefánt visszavonul
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Az elmúlt napok nagyon megviselték az Omega tagjait, a magyar zenei élet tagjait és a zenekar rajongóit. Az együttes frontembere, Kóbor János ugyanis napok óta kórházban van, az állapotáról pedig nem adnak tájékoztatást.

A rajongók napok óta arra várnak, hogy megtudják, túléli-e a koronavírus-fertőzést a legenda, Kóbor János. Minden hírt figyelnek, félve nyitnak meg, ám ma sokkoló információ került napvilágra. Az Omega zenésze, Molnár György Elefánt ugyanis összetört a gyász alatt és bejelentette, hogy visszavonul.

Forrás: Mokka

Elefánt a Tényeknek nyilatkozva mondta, hogy társaival, Ragány Misával és Nagy Szilárddal nagyon nehezen viselik, hogy az Omeag két fontos tagját is elveszítették tavaly: Benkő László és Mihály Tamás is eltávozott. A zenész bevallotta, még mindig gyászolják a két elveszített zenésztársat, Kóbor János állapota pedig még nagyobb fájdalmat okoz számukra. Úgy érzi, többi már nem kerek a csapat.

A zenész ezért úgy döntött, hogy a jövő évi, megalakulásuk 60. évfordulója alkalmából rendezett koncert lesz számára az utolsó, ezt követően befejezi és visszavonul.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.