Töretlen A Dal népszerűsége: közel 500 magyar előadóművész és zenekar jelentkezett a Duna Televízió nagyszabású műsorába, közölte az MTVA.

A tavalyit is túlszárnyalta a jelentkezők száma Magyarország egyetlen dalversenyére. Idén összesen 455 pályázat érkezett, ezek közül fog kikerülni 2022-ben "Az Év Dala". A Duna Televízió nagymúltú műsora egyedülálló lehetőségeket kínál.

A győztes a Petőfi Zenei Díj "Év Dala 2022" elismerésben részesül, továbbá tízmillió forintot kap produkciója fejlesztésére, sőt, egy tíz dalos nagylemezt is elkészíthet. A fődíj mellett odaítélik a legjobb dalszövegért járó elismerést is, és az Akusztik Dalverseny fődíját.

A Dal 2022: közel félezer előadó jelentkezettForrás: Facebook/A DAL

A Dal 2022 több újdonsággal is várja a nézőket: a négy előválogatóban bemutatkozó 40 dal minden adásban élőben hangozhat el, az akusztikus mellett szimfonikus változatban lesznek hallhatók a döntőben, a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarának kíséretében.