"Részemről első hallásra szerelem volt” - Bodrogi Gyula megható vallomása Törőcsik Mariról

Forrás: Fortepan / Szalay Zoltán -
Törőcsik Mari szerelem vallomás Bodrogi Gyula
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
November 23-án lett volt 86 éves Törőcsik Mari, aki idén áprilisban hunyt el. Halálát a mai napig nem tudja elfogadni Bodrogi Gyula, akivel barátságuk házasságuk felbomlása után is megmaradt. Erről és megismerkedésük történetéről is mesélt a Librettóban a Nemzet Színésze címmel kitüntetett színművész.

"A színészetet nem lehet tanulni, a színészetet gyakorolni lehet. Lehet tanítani, hogy szebben beszéljen, jobban mozogjon, de magát a színészetet nem, az benne van az emberben, ha van. Törőcsik Mari saját magát adta, és az mindig úgy tűnt, mintha pontosan rá írták volna" – mondta Törőcsik Mari színészi nagysága kapcsán Bodrogi Gyula.

"Mikor először láttam őt, egy népdalt énekelt a főiskolán. Én már ekkor egy nagyon nagy színésznőt láttam. Én beleszerettem, aztán az osztálytársak is beleszerettek, és az ország is beleszeretett. Részemről első hallásra szerelem volt"

– vallotta be a Librettó stúdiójában a Nemzet Színésze, aki Törőcsik Mari második férje volt. Bár házasságuk 8 év után felbomlott, szoros barátságuk mindvégig megmaradt.

A Magyar Rádió 1-es stúdiója, Gárdonyi Géza Az egri csillagok című művéből készült rádiójáték felvétele Törőcsik Mari és Bodrogi Gyula színművészekkel. Forrás: Fortepan / Szalay Zoltán

"Mindig hívtuk egymást telefonon. Nem hiszem el, hogy nincs többet, az az érzésem, hogy most csak hanyagságból nem hívom, de ő van"

– mondta, felidézve kapcsolatukat Törőcsik Mari születésnapja kapcsán az M5 kulturális csatorna műsorában.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.