Botrány a szépségversenyen: Kiverte a biztosítékot a magyar versenyző ruhája

negatív komment Jázmin Viktória ruhája szépségverseny Jázmin Viktória Miss Universe
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Még novemberben nyerte meg a hazai előválogatót Jázmin Viktória, aki a decemberi nagydöntőn, Magyarországot képviselve állt kifutóra a Miss Universe szépségversenyen. Az egyik fellépőruhája azonban kiverte a biztosítékot.

A Miss Universe-en több körben lépnek színpadra az országok versenyzői. Az egyik fordulóban hazájuk nemzeti viseleteit kell bemutatniuk a modelleknek. Ennek során hibázott a magyar lány, és az általa viselt piros ruha miatt csak úgy záporoznak a negatív kommentek. Az internetes véleményformálók szerint olcsó, és ciki volt, amivel a közönség elé lépett.

A verseny korábbi magyar résztvevője, Proksa Szandra szerint nem a magyar lány hibázott.

Jázmin Viktória éles kritikát kapott ruhája Forrás: AFP/Menahem Kahana

"Jogtalanul bántják szegény Viktóriát, mert ő nem tehet erről az egészről. Ezen a versenyen ugyanis az országok és a szépségiparaik versenyeznek,

"Ennek aztán igazán kiemelkedőnek kell lennie, főleg a nemzetiruha-versenyen. Szomorú, hogy annak ellenére, milyen potenciál lett volna ebben, ennyivel letudta a magyar szervező az egészet" – árulta el a modell a Blikknek.

A 2021-es Miss Universe győztese végül az indiai versenyző lett, a magyar lány sajnos nem jutott be a legjobbak mezőnyébe.

Hangolódj a karácsonyra a Life.hu-val

Szuper ünnepi receptekkel, mutatós, de egyszerűen elkészíthető dekorációkkal és ajándékötletekkel vár a Life.hu karácsonyi rovata. Készülődj velünk az év legszebb időszakára!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.