December 17-én, pénteken este tartják az Omega legendás énekesének, Kóbor Jánosnak a búcsúztatóját a Szent István Bazilikában. A megemlékezésen beszédet mond egykori pályatársa, Frenreisz Károly is, aki élete legnehezebb feladataként éli meg a felkérést.

Kóbor János 78 éves korában, december 6-án távozott az élők sorából. Az ikonikus megjelenésű énekes koronavírus-fertőzéssel került kórházba ősszel, a szervezete azonban nem tudta legyőzni a betegséget.

Ez egy hihetetlenül nehéz feladat számomra. Nehezen vállaltam el a beszédet, de úgy érzem, mindenképp tartozom ennyivel."Így legalább a magam módján én is tudok tisztelegni Mecky előtt. Életem legnehezebb napja lesz. Úgy érzem, régóta ez az egyik legnehezebb feladat, amit elvállaltam" – mesélte a Borsnak Frenreisz Károly, aki a hazai zenészszakma nevében búcsúztatja Kóbort.

Az egész ország gyászolja a legendás énekestForrás: Omega együttes Facebook-oldala

A lap az énekes egykori zenésztársát, Molnár Györgyöt is megkereste a búcsúztató előtt.

"Jó lesz már elengedni őt! Az a nehéz ebben a helyzetben, hogy amikor az ember öt percre talán elfelejtené ezt a tragédiát, egy újságcikk, egy videó, egy dal nagyon könnyen eszébe juttatja, és rájön, hogy vissza kell szállni a földre, mert Mecky valóban elment" – tette hozzá Elefánt, az Omega gitárosa, aki nemrég bejelentette, felhagy a zenéléssel, mivel három alapító tagjának halálával az együttes lényegében megszűnt.

Kóbor János búcsúztatója zártkörű lesz, a köztévé azonban élőben közvetíti majd a Duna World-ön. Az énekes temetésén szintén csak a szűk család lesz majd jelen, amikor a hamvakat a Balatonba szórják.