"Kinőttem a szerepszemélyiségemet" - Berki Krisztián megdöbbentő vallomása

pszichológus házasság válság Berki Emma Katerina Berki Mazsi Berki Krisztián
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Már jó ideje lehet tudni, hogy Berki Krisztián és Mazsi párkapcsolata válságba került. Mindketten igyekeznek megtenni mindent annak érdekében, hogy megmentsék házasságukat, még pszichológus segítségét is kérték.

Berkiék kislánya tavaly novemberben született meg: a sztárpár pedig nem sokkal később felvállalta, hogy házasságuk válságba került.

Forrás: Berki Krisztián/Instagram

"Nehéz feldolgozni férfiként – bár tudom, hogy nem ez a karakterem –, de kinőttem a szerepszemélyiségemet. Azt nem látja senki, min megyek keresztül az elmúlt egy-két évben. Folyamatosan fejlődök úgy szülőként, mint az emberi- és párkapcsolatom terén" – kezdte Berki Krisztián a Borsnak. Hozzátette, ő azt vallja, hogy a szeretet nem viselkedik bántóan, az ember nem keresi a maga hasznát a párkapcsolatban, nem gerjed haragra és nem rója fel a rosszat a másiknak. Sosem tudná szándékosan bántani azt, akit szeret.

Elmondta azt is, hogy nem szabad szégyellni azt, ha két ember nem tudja megoldani a problémáit szakember segítsége nélkül.

"A házasságunk válással végződött volna, ha nincs külső segítségünk. Sokan azt gondolják, értenek a szexhez, a munkához, a párkapcsolatokhoz, mégis a fogorvos húzza ki a fogukat, személyi edzőhöz fordulnak a fogyás eredményessége érdekében, és a fodrász nyírja meg a hajukat. Ilyen egy megromlott kapcsolat is, terapeuta vagy pszichológus nélkül nem lehet megoldani.
Vallásos ember vagyok, és abban hiszek, hogy magam meg tudok változtatni dolgokat, és jó mezsgyére tudom terelni, de ehhez kell a másik fél is. Az egyetlen egy dolog a világon a párkapcsolat, amihez két ember kell, minden mást meg lehet oldani. Sajnos ma sokan szerepet játszanak. Arra tettem fel az életemet, hogy a személyiségem fejlődjön. Ha nem lennék elégedett magammal, sosem lennék hasznos tagja a párkapcsolatomnak" – fűzte hozzá.

Krisztián arról is őszintén beszélt, kénytelen volt rájönni arra, hogy nem tudja: mi a boldogság.

"A lelkem változó, hiszen gyerekkorom óta több sebből vérzik, persze ezek mindig beforrnak, erősebbé, sikeresebbé, legyőzhetetlenebbé tesznek. A szem a lélek tükre, és ahogy egyetlen fotón sem, a lelkem sem mosolyog. Elégedettnek érzem az életemben, de nem tudom, mi a boldogság. Azt viszont igen, hogy a gyerekeim és a családom a legfontosabbak nekem. Most a pszichológusommal megbeszéltük: a következő lépés, hogy csinálunk egy boldogság-projektet, hogy én is megtudjam, ez mit jelent."

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.