Sztárok, akik végleg leszámoltak az alkoholfüggőséggel

Forrás: AFP/Valerie Macon -
Elton John Natalie Portman alkohol sztárok magazin Daniel Radcliffe Blake Lively
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Az alkoholfogyasztásnak számos negatív hatása van. A következő hírességek azonban lemondtak káros szenvedélyükről és úgy döntöttek, végleg leszámolnak vele. Vannak, akik önszántukból tették le a poharat, mások az egészségük érdekében, de olyanok is akadnak, akik sosem vágytak az alkohol mámorító ízére. 

Natalie Portman

A sugárzó szépségű Natalie Portman saját bevallása szerint a gimnázium és az egyetem időszaka alatt párszor ugyan a pohár fenekére nézett, de sosem volt részeg, az egyetem befejezését követően pedig végleg letette a poharat: azóta nem is fogyasztott alkoholt.

Natalie Portman Forrás: AFP/Valerie Macon

Sir Elton John

Sir Elton Johnnak nemcsak az alkohollal kellett megküzdenie, hanem a drogfogyasztással és az étkezési zavarokkal is. 1990-ben azonban eljutott arra pontra, hogy belátta, nincs szüksége sem alkoholra, sem pedig egyéb, az egészségét károsító dolgokra, és végleg leállt a káros szerek fogyasztásával.

Sir Elton John Forrás: Picture-Alliance/AFP/Verwendung weltweit/Michael Kremer/Geisler-Fotopress

Zac Efron

A High School Musical sztárjának 2013-ban rehabilitációs központba kellett vonulnia alkohol- és kábítószerfüggősége miatt, ugyanis saját maga nem tudta kezelni a problémáját. Az elvonóra került sztár a rehabilitációt követően soha többé nem fogyasztott tudatmódosító szert.

Zac Efron Forrás: Getty Images via AFP/2019 Getty Images/Rich Polk

Lana Del Rey

A népszerű énekesnő tinikorában nemcsak az alkohol rabjává vált, de drogfüggő is lett. A szülei elkeseredettségét látva érezte, hogy nagy bajban van, ám a függősége nem itt ért véget. Lana otthagyta az iskolát, majd ezt követően bevonult egy rehabilitációs központba. Ekkor jött egy fordulópont az életében, és ha nehéz küzdelmek árán is, de megszabadult káros szenvedélyétől, és azóta sem fogyasztott szeszes italt.

Lana Del Rey Forrás: Getty Images/Ethan Miller

Blake Lively

Blake Lively azon kevesek közé tartozik, akik egyáltalán nem fogyasztanak alkoholt, és a drogot sem próbálta ki soha. Saját bevallása alapján sosem vágyott ilyen és ehhez hasonló tudatmódosító szerekre. A színésznő a szórakozóhelyeket egyáltalán nem szereti, mivel a hangos zene miatt nem tud beszélgetni, és a tánc sem a kedvenc hobbija.

Blake Lively Forrás: Europress/Getty Images

Daniel Radcliffe

Bármily meglepő is, a Harry Potter-filmek sztárja még a forgatások alatt szokott rá az italra, de a sorozat befejeztével képes volt végleg letenni a poharat. A fiatal sztárpalántára nagy nyomás nehezedett az állandó megfelelni akarás miatt, és azért is, mert a korán jött hírnevet és sztárságot nem mindig tudta a helyén kezelni. A legsúlyosabb korszaka az utolsó Harry-Potter filmek környékére esett, majd közvetlenül a film bemutatója utáni időszakra.

Daniel Radcliffe Forrás: AFP/2019 Getty Images/Dimitrios Kambouris

Kim Cattrall

A Szex és New York sztárja azon kevesek egyike, aki képes volt ellenállni az alkohol okozta mámornak, és abszolút szeszmentes életmódot folytatott. Egyáltalán nem nagy ivó, amikor azonban mégis úgy dönt, hogy fogyaszt egy kevés alkoholt, általában megfájdul tőle a feje, ezért inkább nem iszik és nem is drogozik. Hangulatfokozóként nála kizárólag a ruhák jöhetnek szóba.

Kim Cattrall Forrás: HBO

Ez is érdeklehet:

Sztárok, akik felvállalják mentális betegségeiket

Cannes-i stílusparádé: így tündököltek a sztárok a 2022-es fesztiválmegnyitón

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.