Csuti elárulta, van-e köze G.w.M.-nek ahhoz, hogy tönkrement a házasságuk

Fotó: Csudai Sándor - Origo -
házasság tisztázás válás G.w.M Kulcsár Edina Szabó András Csuti
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Hetek óta Kulcsár Edina és Csuti válásától hangos az internet. A férj most elárulta, hogy érzi magát a történtek után, és arról is beszélt, van-e köze G.w.M.-nek ahhoz, hogy Edinával a válás mellett döntöttek.

Az egykori szépségkirálynő, Edina és üzletember férje, Csuti mindent megtettek azért, hogy megmentsék a házasságukat, de hat év után úgy látták jónak, ha külön utakon folytatják. Edina sok mindent tisztázott a Life.hu-nak adott interjújában. A kétgyermekes anyuka arról is beszélt, mi volt az utolsó csepp a pohárban, sőt, azt is elárulta, kihez kerülnek a gyerekek a válás után.

Edina után Csuti is nyilatkozott, az üzletember a Metropolnak beszélt arról, hogy érzi magát. Az üzletember a napokban Londonba utazik egy üzleti tárgyalásra, ezért angoltudását fejleszti, ha pedig épp nem tanul vagy sportol, akkor gyermekeivel és barátaival tölti idejét.

Sokat tanultam az utóbbi időben, levontam a következtetéseket, hogy mi volt az én felelősségem a házasságunk kudarcát illetően. Visszacsinálni már nem tudom, de mindketten arra törekszünk, hogy a legjobbat hozzuk ki a jelenlegi helyzetből. Már látom a fényt az alagút végén, és egyébként sem engedhetem meg magamnak, hogy elengedjem magamat. Megtaláltam azt, amivel le tudom kötni magam, azokat a területeket, amikkel ha foglalkozom, jó érzéssel töltenek el, így bizakodva tekintek a jövőbe„

- mondta Csuti.

Fotó: Csudai Sándor - Origo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.