Csuti a megcsalást megbocsátotta volna Kulcsár Edinának, de ami utána jött, azt nem

válás G.w.M Kulcsár Edina megcsalás Csuti megbocsátás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Csuti a válása után több héten át szenvedett, mostanra azonban megújult erővel tért vissza. Kulcsár Edina volt férje jelenlegi életén kívül válásáról is őszintén beszélt.

Csuti és Kulcsár Edina az év elején jelentették be, hogy elválnak. Bár a sztárpár sokáig dolgozott házassága megmentésén, végül nem sikerült nekik. Pár nappal a válásuk bejelentése után Edina azzal állt elő, hogy újra szerelmes, párja pedig az ismert zenész, G.w.M.

Az üzletember most a Hot! magazinnak mesélt erről az időszakról, és arról, hogy mi vezetett a válásukig, szerinte ugyanis túl sok nehéz dolgon mentek keresztül.

"Vissza kellett volna vennünk, de nem volt lehetőség arra, hogy megőrizzük az otthon intimitását, és ne vigyük haza a munkát. Voltak problémáink, de nem dolgoztunk kellően sokat azon, hogy változtatni tudjunk. Eljött a pont, amikor éreztem, hogy kész vagyok megmutatni azt a gyengédséget, szeretetet, amit régóta hiányolt, de akkor már késő volt"

mesélte a magazinnak Csuti, majd így folytatta:

"A megcsalást meg is bocsátottam volna, de ami utána következett – a közösségi oldalán a posztok, a médiás szereplések" - azt már nem tudom

– fogalmazott Csuti, aki a napokban lesz látható az Összezárva Hajdú Péterrel című műsorban.

Instagram

Kulcsár Edina szerelme, G.w.M. az Instagramon reagált a rövid részletre, ami felkerült a műsor promójaként, ő ugyanis nem úgy emlékszik a történtekre, ahogy Csuti.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.