Többen azt állítják, hogy szakított Janza Kata és 22 évvel fiatalabb párja, Pesák Ádám

Forrás: Mokka -
Janza Kata Pesák Ádám pletyka szakítás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Janza Kata évek óta él együtt a nála 22 évvel fiatalabb Pesák Ádámmal. A színésznő korábban azt állította, hogy soha nem számított rá, hogy egy nála jóval fiatalabb férfi oldalán találja meg a boldogságot. A pár 2018-ban már egyszer szakított, a pletykák szerint pedig nemrég ismét szakítottak egymással.

Janza Kata korábban elmondta, hogy nagyon felhőtlen a kapcsolata Pesák Ádámmal, a nagy boldogság ellenére azonban nem terveznek esküvőt vagy közös gyermeket.

2018-ban a pár bejelentette, hogy külön utakon folytatja tovább, majd hetekkel később újra összejöttek.

Többen azt állítják, hogy szakított Janza Kata és 22 évvel fiatalabb párja, Pesák Ádám Forrás: Mokka

A Story magazin információi szerint valaki azt terjeszti róluk, hogy ismét szakítottak, ám az Operettszínházban, ahol mindketten dolgoznak, ugyanúgy viselkednek, ahogy eddig, semmi jele annak, hogy feszültség lenne közöttük.

A lap megkérdezte a színészt a szakítás hírével kapcsolatban, aki határozottan tagadta az értesülést.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.