"Miattam lett vége" - 10 év után ezért szakított egykori szerelmével Király Linda

Király Linda Király Linda párja szerelem szakítás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Király Linda már négy éve egyedülálló. Hosszú idő után először mesélt a szakításáról, sőt azt is elárulta, hogy mit gondol a párkapcsolatokról. 

A 39 éves énekesnő, Király Linda interjút adott a Best magazinnak, és őszintén mesélt arról, hogyan élte meg legutóbbi szakítását.

„Zsombi volt az egyik fontos legény az életemben, 10 évig voltunk együtt, igazából miattam lett vége. Nem szeretem a betegség szót, de akkoriban az állapotom legeslegmélyebb pontján voltam, és úgy éreztem, nem vagyok képes neki adni. Azt is éreztem, ha nem változtatok drasztikusan, akkor nem fogok meggyógyulni. Nagyon nehéz döntés volt, de átbeszéltük, szakítottunk, és hála Istennek, barátok maradtunk" - mondta a Bestnek az amerikai születésű énekesnő.

Király Linda azzal kapcsolatban is kifejtette véleményét, hogy mit gondol a mai párkapcsolatokról.

„Azt látom, az emberek egy része azért él párkapcsolatban, mert valami űrt akar betölteni. Szerintem egy párkapcsolatban nagyon fontos, hogy két teljes ember találkozzon egymással, így én addig nem szeretnék kapcsolatban élni, ameddig azt érzem, hogy olyan állapotban vagyok, olyat akarok elvárni, kapni a másiktól, amit igazából magamnak kéne megteremtenem, megadnom" - árulta el Linda.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.