Teljesen megváltozott Kulcsár Edina: mi történhetett az egykori szépségkirálynővel?

Forrás: Facebook -
Kulcsár Edina haja frizura fotó G.w.M Kulcsár Edina Szabó András Csuti rövid haj változás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Kulcsár Edina élete fenekestül felfordult idén év elején, és hosszú hetekre a reflektorfénybe került a válása miatt. Szabó András Csutival sokáig próbálták megmenteni a kapcsolatukat, de végül úgy döntöttek, azzal járnak a legjobban, ha külön utakon folytatják.

Edinára közben rátalált a szerelem, méghozzá a fiatal rapper, G.w.M oldalán és úgy tűnik, sikerült a háta mögött hagynia az év első három hónapját, amikor is tőle volt hangos a bulvársajtó. Új párjával várhatóan nyáron költöznek egy fedél alá, de Edina láthatóan mindent megtesz azért, hogy megújulva, felfrissülve vágjon bele az új kapcsolatába.

Az egykori szépségkirálynő nemrég hatalmas változásra szánt el magát, és megvált hosszú hajától. A modell meglepte a rajongóit, de szinte kivétel nélkül mindenki imádja Kulcsár Edina új frizuráját. Saját elmondáa szerint már egy éve foglalkoztatta a gondolat, hogy levágassa a haját, és úgy tűnik, most jött el az idő a változtatáshoz.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.