Újra színpadra áll Straub Dezső. A 70 éves színész egy hét alatt öt színházi felkérést is kapott.

Még tavaly novemberben írtunk arról, hogy Strub Dezső a Facebookról tudta meg, hogy már nem ő a Vidám Színpad művészeti vezetője. A színészt akkor nagyon megviselte, hogy elveszítette a munkáját, de úgy tűnik, hetvenéves korára újra belendült az élete.

"Mikor számomra a Vidám Színpad megszűnt, másfél évig gyakorlatilag „mezőgazdasági munkás" voltam. A házam köré csodás kertet varázsoltam!" - mondta Straub.

Forrás: MTI/Zih Zsolt

A rengeteg befektetett energia és munka azonban meghozta gyümölcsét, egy hét alatt öt színházi felkérést kapott. 

"Harminc év vidámság után végre egy dráma, Ibsen Nórája, amelyben dr. Rankot játszom. Emellett írtam egy darabot, amelyet Nyertes Zsuzsával játszunk majd, készül egy fantasztikus darab Oszvald Marikával. Két új szereppel keresett meg egy körúti színház, és a Rátonyi Róbert Színházzal is dolgozom egy hihetetlen izgalmas projekten " - mesélte a Blikknek a Jászai Mari-díjas színész.