Nem csitul a Vidám Színpad körüli botrány: Straub Dezső drasztikus döntést hozott

Fotó: Szirmai Klári/vidamszinpad.hu -
Vidám Színpad lemondás hírnév drasztikus Straub Dezső
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Szerdán bejelentette lemondását a Vidám Színpad művészeti vezetője, ugyanis bár már lecserélték, hivatalosan a mai napig nem kapott értesítést a változásról.

Még nyáron írtunk arról, hogy Straub Dezső és Götz Anna csatározása után már Böröndi Tamás családjában sincs béke. A Vidám Színpad művészeti vezetőjének és Böröndi özvegyének a vitája az elmúlt hónapokban sem csitult, Straub a napokban a Facebookról tudta meg, hogy már nem ő a Vidám Színpad művészeti vezetője, Götz Anna ugyanis új vezetőt nevezett ki, ám erről a Jászai Mari-díjas színésznek nem szóltak.

Straub helyét Tasnádi Csaba vette át, ezért az egykori művészeti vezető úgy döntött, bár nem rendelkezik aláírt szerződéssel, lemond korábbi megbízásáról. Beleznay Endre többször dolgozott a Vidám Színpaddal, így őt is váratlanul érte a vezetőség döntése.

"Dezsővel baráti viszonyban vagyunk. Általa kerültem anno a Vidám Színpadhoz. Az új művészeti vezetővel, Tasnádi Csabával is többször dolgoztam együtt, nagyon jó szakembernek tartom. Véleményem szerint megfértek volna egymás mellett. Mindkettőjük tudása a színpad működésének előnyére válna. Dezsőnek a neve összeforrt a Vidám Színpaddal, nem tartom jó ötletnek, hogy nélküle működtessék.

Talán Annában azok az idők maradtak meg, amikor Böröndi és Dezső között nem volt teljes egyetértés, de ők ezeket rendezték egymással, konfliktusmentesen, jó ötletekkel készültek a következő évadra, de sajnos a sors lecsapott ránk, és Tamást elveszítettük"

- mondta Beleznay a Borsnak.

Fotó: Szirmai Klári/vidamszinpad.hu

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.