Exfelesége és lánya kitálal Alec Baldwinról: nem túl hízelgő a véleményük

Forrás: AFP/Angela Weiss -
Ireland Baldwin Alec Baldwin Kim Basinger
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A nyomozás ugyan jelenleg is folyik a Rust című western forgatásán történt halálos baleset miatt, nemrég azt már megállapították a hatóságok, hogy nem a lövést leadó Alec Baldwint terheli a felelősség. Az eset nagyon megviselte a színészt, most pedig exfelesége, Kim Basinger és lánya nyilatkozott a színészről magánéleti témában. 

Alec Baldwin és Kim Basinger több mint húsz éve nem élnek együtt, házasságukból született lányával, Irelanddel pedig nem felhőtlen a színész viszonya. Most a Red Table Talk című műsorban meséltek Alecről, ahol a szülőség témája volt porondon.

Anya és lánya nagy egyetértésben érzelmileg elérhetetlennek nevezték Baldwint, Basinger hozzátette, hogy amúgy ma már kijönnek egymással, de Alec változatlanul nehéz eset.

Forrás: AFP/Angela Weiss

A beszélgetés során szóba került az az időszak is, amikor Irelandnek mentális problémái voltak. "Nem úgy tűnt, hogy Alec készenállna egy ilyen téma megbeszélésére: sem érzelmileg, sem pedig lelkileg nem volt képes ilyesmire" - nyilatkozta a színésznő. Ireland hozzátette, édesapja mindig is azt a mintát közvetítette, hogy a szorongást el kell nyomni, a lelki gondokról beszélni pedig egyenesen gyengeség - idéz a beszélgetésből a Bors.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.