Berki Krisztián halottlátója emberi maradványokra bukkant nyaralás közben

Forrás: Kiss Kató/FB -
léleklátó emberi maradvány Horvátország koponyacsont nyaralás Kiss Kató
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Kiss Kató horvátországi nyaralása közben talált emberi csontokat.

A halottlátó épp azért utazott külföldre párjával, hogy maga mögött hagyja a nehézségeket, azonban úgy tűnik, ez nem jött össze.

"Az az igazság, hogy a kedvesemmel éppen azért utaztunk a horvát tengerpartra, hogy magunk mögött hagyjuk egy kicsit a nehézségeket. A Berki-ügy óta rengeteg támadásnak voltam kitéve, még feljelentést is kellett tennem az ügyben, sőt kórházba is kerültem, miután stroke-ot kaptam. Szóval csak távol akartam lenni kicsit a nehézségektől és a holt lelkektől. De ez nem igazán jött össze - mármint ez utóbbi" - mondta a Borsnak Kató.

Kiss Kató Forrás: Kiss Kató/FB

"Aznap reggel valamiért nem a rendes úton indultam el a partra. Közben feltettem magamban a kérdést, hogy vajon van-e még nekem dolgom a holt lelkekkel. Valami erő húzott a kőfal felé, amiről végül leugrottam, és amint lenéztem, megpillantottam a két koponyacsontot. Azonnal éreztem, hogy egy fiatal, 20-30 év közötti férfi maradványaira bukkantam. A lélek azt sugallta, hogy erőszakos halált halt, és azt is éreztem, hogy csak néhány éve történt a gyilkosság" - folytatta.

"Felhívtam a magyar konzulátust, akik azonnal értesítették a horvát rendőröket, akik hamar meg is érkeztek. Telefonon keresztül tolmácsolt köztünk a konzulátus munkatársa. Egy nyomozónő felvette a vallomásom és miután megtudta, hogy médium vagyok, arra kért, hogy mondjam el, mit érzek a maradványokkal kapcsolatban. Majd elkérte az elérhetőségeimet, hogy a későbbiekben felkereshessen, ha kérdése van" - mondta, majd hozzátette, hogy úgy érzi, az, hogy megtalálta a csontokat, valójában egy jel arra, hogy folyatnia kell a hivatását, és nem zárkózhat el azok elől, akik segítséget kérnek tőle.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.