Dobó Kata 25 év után belebújt leghíresebb filmjének szexi ruhájába - Fotó

Fotó: Szabó Gábor -
Dobó Kata ruha A miniszter félrelép
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Negyedszázada mutatták be A miniszter félrelép című magyar vígjátékot, melynek női főszerepében Dobó Kata (48) elindult a világot jelentő deszkákon.

A Marosi Tündét alakító színésznő az egyik jelenetben a Hotel Astoria bárpultjának támaszkodva egy világoszöld miniruhát visel. Ezt a darabot kapta magára a filmre visszaemlékezve Kata, aki mit sem veszített vonzerejéből az 1997-es alakítás óta.

„25 éve nyáron megfordult körülöttem a világ. (...) Leforgattam életem első mozifilmjét, a Miniszter félrelép-et. Két nappal korábban, hogy megtudtam, enyém a szerep, felvettek a Színművészetire. (...) Gyakorlatilag egyik napról a másikra ismert meg egy egész ország. Ezzel egyidőben megkedveltek, pálcát törtek, irigyeltek, ki nem állhattak... (...) Mindez azóta sem változott. Csak megtanultam elfogadni, együtt élni vele. (...) De ami ennél is sokkal fontosabb, hogy egy olyan hivatást adott az élet, aminek minden pillanatát imádom"

– fogalmazott a sztár a közösségi oldalán megosztott bejegyzésben, melyet eddig több mint 3000-en kedveltek.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.