A gázzal fűtőknek sem kell aggódniuk: kisebb lesz a számla, mint elsőre gondolták volna

Forrás: Dreamstime -
rezsiköltségek szolgáltató fűtés fűtési szezon fogyasztó család számla fogyasztás rezsicsökkentés gáz
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Aki úgy értelmezte az új rezsifizetési szabályokat, hogy havonta 144 köbméter gázt használhat kedvezményesen, tévedett, és ez bizony nagyon jó hír! Különösen azoknak, akik havonta diktálják be a szolgáltatónak a fogyasztásukat. 

A rezsicsökkentés átalakításával havonta 144, éves szinten pedig 1729 köbméter gázt lehet kedvezményes áron, 102 forintért megvásárolni, ez a kiindulási alap. Ám a földgázellátásról szóló törvényben bekerült a fogyasztási jelleggörbe fogalma is, azaz a lakossági szokások alapján hónapokra lebontva, arányosan felosztották az éves gázfogyasztást.

Forrás: Dreamstime

Ennek oka, hogy télen, a fűtési szezon miatt sokkal magasabb a fogyasztás, míg nyáron szinte alig fogy a gáz: az éves fogyasztásunk 19,43 százalékát használjuk el januárban, míg 0,8 százalékát júliusban.

A múlt csütörtökön megjelent kormányrendelet szerint azoknak a fogyasztóknak, akik havonta diktálják be a fogyasztásukat, a szolgáltatók a fogyasztási jelleggörbe alapján számítják ki a kedvezményesen felhasználható gáz mennyiségét. Ez azt jelenti, hogy az 1729 köbméteres limitet osztják fel arányosan, hónapról hónapra, így míg januárban közel 336, júliusban alig 14 köbméter fogyasztásig jár majd a kedvezményes ár.

A nagycsaládosok számára a bővített kedvezményes keretet osztják fel havonta, így például egy háromgyerekes család januárban 452,48 köbméternyi gázt használhat el rezsicsökkentett áron, júliusban pedig 18,74-et - írja a Bors.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.