Csak egy ösztönös kielégülés volt a ToiToi melletti szex: Azahriah barátnője így gondol a félrelépésre

Luna Azahriah hűtlenség megcsalás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Érdekes szösszenetet kapott fel a Reddit Luna Joanna egyik közelmúltbeli TikTok-live-jából, melynek láttán szinte szétalázták a kommentelők a gyönyörű influenszert.

Luna, aki úgy döntött, elnézi szerelmének a Szolnoki Palacsintafesztiválon megesett félrelépését, a békülés óta nem győz magyarázkodni a rengeteg rosszindulatú komment kereszttüzében. Most épp azt fejtette ki, hogy véleménye szerint egy ösztönös kielégülést szolgáló légyott még megbocsátható – legfeljebb egyszer.

"Csak egy ösztönös, úgymond kielégülés volt" - mondta Luna. Az érzelmi megcsalást azonban már hátbaszúrásként élte volna meg: egy ilyen esetben biztosan nem fogadta volna vissza Azahriah-t. A Reddit népének több sem kellett, azonnal a lánynak ugrottak, mondván, naiv és ostoba, amiért azt feltételezi, hogy barátjának ez volt az első és az utolsó félrekacsintása. Maga az énekes egyébként nem beszélt sokat a kompromittáló szexvideóról és a történtekről, ám azt elmondta, hogy nagyon megbánta a tettét.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.