Kórházba került Gábor Zsazsa özvegye: a férfit leütötték és kirabolták Budapest belvárosában

Forrás: AFP/2017 Getty Images/Jonathan Leibson -
özvegy herceg Frédéric von Anhalt Gábor Zsazsa kórház
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Gábor Zsazsa özvegye, Frédéric von Anhalt pár nappal ezelőtt érkezett a fővárosba.

Gábor Zsazsa özvegyét a Duna-parton támadta meg egy ötfős banda, akik az összes nála található értékét elvették. Valószínűleg a rablók kifigyelték, a 79 éves férfi ugyanis nem keltett feltűnést: szabadidő nadrágot és pulóvert viselt. A herceg azt sajnálja a legjobban, hogy a tolvajok elvitték a több mint 11 millió forintot érő karóráját is.

"Ugyan ez az óra 30 ezer dollárt ér, nem szoktam vele villogni, mert nem az értéke miatt hordtam. Azért szerettem azt az órát, mert Zsazsától kaptam ajándékba"

– mondta Frédéric von Anhalt herceg, aki először nem is értette, mi történik vele. A férfi a Blikknek elmondta, hogy már az Erzsébet hídnál járt, amikor körülvették, és rögtön megtámadták.

Forrás: AFP/2017 Getty Images/Jonathan Leibson

"Leütöttek és a kezemet is kicsavarták, de nem álltam ellen. Ha megteszem, talán még súlyosabb lett volna a dolog" – mesélte a lapnak a herceg, aki a történtek után visszament a szállodába, és lefeküdt aludni, reggel azonban szörnyű fájdalomra ébredt.

" A szörnyű fájdalomra ébredtem, nagyon fájt a kezem és az oldalam, valamit a párna is tiszta vér volt a fejsebem miatt. A szálloda recepciósát kértem meg, hogy hívjanak egy mentőt, akik bevittek a Honvéd kórház ügyeletére" – árulta el a német üzletember, akinek végül össze kellett varrni a fejsebét.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.