Brooklyn Beckhamet szétszedték a kommentelők, miután azt nyilatkozta: ő séfként keresi a kenyerét.

David és Victoria Beckham gyerekeként a kiváltságosok életét éli Brooklyn, ráadásul felesége, Nicola Peltz családja még Beckhaméknél is sokkal gazdagabb. A 23 éves Brooklyn becsült vagyona 10 millió dollár, és számos szakmában kipróbálta már magát. Apja nyomdokaiba lépve megpróbálkozott a focista karrirrel, majd fotósnak állt és kiadott egy könyvet is, amivel a nevetség tárgyává tette magát.

A kamera mögül kilépve inkább modellkedésbe kezdett, de kevesebb mint egy év után megszüntették a vele való együttműködést. Újabban a főzéssel próbálkozik, elmondása szerint most talált rá az igazi szenvedélyére, de a rajongók ezt a kijelentését kétkedve fogadták. Pedig Brooklyn egy főzőműsort is csinált, habár ott igen nagy séfek segítik a munkáját. Nemrég egy TikTok-oldalon tűnt fel, ahol megkérdezték tőle, mivel keresi a kenyerét. "Séf vagyok" - válaszolta, egy luxusautóban ülve, ami kiverte a biztosítékot a kommentelőknél. Szerintük neki csak megszületni volt nehéz és nem a tehetsége, hanem kizárólag a szülei miatt jut jobbnál jobb lehetőségekhez.

@itsdanielmac Bruh What Even Is A “Chef Name @brooklynbeckham #mclarenp1#p1♬ original sound - DANIEL MAC