Nem tett túl jó benyomást Vera gazdasszonyra a Házasodna a gazda aktuális epizódjában András, de a férfi nemigen vette a lapot.

A közös iszogatós randevú alatt a gazdasszony jelöltjének jó pár tulajdonságát kifogásolta, például azt, hogy délelőtt 10 előtt nem sűrűn kel fel, illetve közös témájuk sem akadt. Vera ezért egy idő után a hazamenetelt kezdte szorgalmazni, de András ragaszkodott ahhoz, hogy előbb megigya a borát.

Én úgy éreztem, ezt ő személyes sértésnek éli meg, ezáltal dacosabb lett. Nem tetszett az sem, hogy erősködött, hogy ő egy bort még megiszik. Elég furcsa gesztus volt részéről, nem túl udvarias. Nem tetszett, hogy ezzel vigasztalódott – mondta Vera, majd a tanyára visszatérve hazaküldte a férfit, aki még a többi jelölttel is leült kávézni, csak azután hagyta el nagy nehezen a forgatás helyszínét – írja az nlc.hu