Vilmos és Harry egymás mellett vonulhat a királynő temetésén - vége a kardoskodásnak?

Forrás: AFP/Chris Jackson -
temetés II. Erzsébet brit királynő Vilmos herceg Harry herceg
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Bár a két előkelőség kapcsolata az utóbbi években igen fagyos volt, most úgy tűnik, legalább a tisztesség kedvéért megpróbálnak disztingválni egymás társaságában.

A szeptember 8-án elhunyt II. Erzsbet királynő szombati búcsúztatásán Vilmos, Katalin, Harry és Meghan egymás mellett sétálva köszöntötték a Windsorban összegyűlt tömeget. Kezet fogtak az emberekkel, beszélgettek, fogadták a részvétnyilvánításokat, valamint megnézték a virágcsokrokat és koszorúkat, melyeket a gyászoló polgárok a királynő tiszteletére a palotához vittek.

A közös megemlékezés állítólag Vilmos ötlete volt, ő invitálta öccsét és sógornőjét, hogy csatlakozzanak hozzájuk ebben az embert próbáló szituációban. A The Sun értesülései szerint már zajlanak az egyeztetések azzal kapcsolatban, hogy Vilmos és Harry egymás oldalán kísérje II. Erzsébet koporsóját a gyászmenetben. Ez mindenképp nagy áttörésnek számítana, hiszen Fülöp herceg temetésén unokafivérüknek, Peter Phillipsnek kellett közéjük állnia. Egy bennfentes mindazonáltal megjegyezte, hogy bár a kedélyek csillapodtak Harry és Vilmos között, a közös felvonulás ötlete nem a békekötésről árulkodik, csupán egy emberi gesztus ezekben a nehéz időkben.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.