Zalatnay Sarolta egy orvosi műhibának köszönheti a hangját

Fotó: Margitay Klára/Life.hu -
Zalatnay Sarolta Zalatnay Cini hang mandula orvosi műhiba
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Kiderült, hogy Zalatnay Cini nem az ikonikus, érces hangjával született.

A most 75 éves énekesnő szülei operarajongók voltak, és lányukat is rendszeresen elvitték az Operaházba, így Cini már korán beleszeretett a zenébe.

"A mai napig emlékszem az ismertebb operaáriákra, hiszen rengeteget jártunk az Operaházba. Persze a nehezebben emészthető művek alatt el-elszunyókáltam, de voltak darabok, amelyekben imádtam a nagyívű áriákat" - mesélte, hozzátéve, hogy igazi kis mezzoszoprán volt, ráadásul hatéves koráig teljesen biztos volt benne, hogy felnőttként világhírű operaénekes lesz. Végül egy mandulaműtét mindent megváltoztatott.

Zalatnay Sarolta Fotó: Margitay Klára/Life.hu

"Hatéves voltam, amikor egy mandulagyulladás miatt bekerültem a kórházba. Meg kellett műteni, vagyis kivették a mandulámat. Ez a műtét azonban nem úgy sikerült, ahogy tervezték. Egy csonk bennmaradt, ami miatt egyébként harminchárom éves koromban újból meg kellett operálni. Viszont az első beavatkozás után végérvényesen megváltozott a hangom. Az operaáriák már nem mentek... Tulajdonképpen egyfajta műhiba történt, ami miatt elveszítettem az addigi hangomat, de kaptam helyette egy másikat" – folytatta.

Bár a hangja megváltozott, a szülei nem akarták, hogy felhagyjon a klasszikus zenei képzésével, ezért egy ideig zongoratahárhoz járatták. Ezekben az években hallott először beat zenét, ami végül az életévé vált.

"Lelkesen jártam a zongoraórákra, de akkoriban kezdtem el hallgatni a Szabad Európa Rádiót és olyan zenék kúsztak be így az életembe, amilyeneknek a létezését korábban még csak elképzelni sem tudtam. Nyugaton akkor már javában zajlott a beat és a rock forradalma és én órákon át figyeltem ezeket a merőben új, de szívdobogtató ritmusokat. A szüleim számára hamar világossá vált, hogy mindenki jobban jár, ha hagynak engem ebbe az irányba menni, így végül a zongora elmaradt és..." - emlékezett vissza az énekesnő a Borsnak.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.