Herczeg Zoltán attól tart, hogy drogbotránya kerékbe törheti a karrierjét

Forrás: Herczeg Zoltán -
divattervező házi őrizet drog drogbotrány Herczeg Zoltán karrier
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Herczeg Zoltánt kiengedték a börtönből, azóta házi őrizetben van a drogkereskedelemmel vádolt divattervező, aki állítja, ő csak fogyasztott a drogokból, nem terjesztette azokat. 

Fél évig volt előzetes letartóztatásban Herczeg Zoltán, akit 2022. október 21-én tartóztattak le a nyomozók, kábítószer-kereskedelem gyanúja miatt. A divattervezőt nemrég ugyan kiengedték, de házi őrizetben van. Szomszédai szerint folyamatosan jönnek-mennek a barátok, ismerősök, a divatguru párja, Mariann pedig ki sem teszi a lábát a lakásból.

Forrás: Herczeg Zoltán

Herczeg egyik ismerőse a Blikknek elmondta, hogy a divatguru br ötül, hogy végre otthon lehet, egyúttal aggódik is, hogyan alakul majd a továbbiakban a szakmai útja.

"Szeretné tisztára mosni a nevét, és bebizonyítani, hogy – a vádakkal ellentétben – nem drogkereskedő, csupán fogyasztott a tiltott szerekből. Az ügy ugyanis már most sokat ártott neki, sőt, árthat a jövőben is" - mondta el, hozzátéve, hogy Zoltán nem akarja, hogy megbélyegezzék a történtek miatt, aggódik, hogy derékba törhet a karrierje.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.