óriásbébi meddőség szülés kockázat túlsúly
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A nők súlyának több köze van a teherbe eséshez, mint gondolnánk. A túlzott soványság éppoly gátja lehet a fogantatásnak, mint a jelentős túlsúly, ráadásul ha sikerül is teherbe esni, a szövődmények és a nehéz szülés is gyakoribbak az elhízottak körében.

Túl sok zsír a peték körül

Természetesen nem minden túlsúlyos nő küszködik ilyen problémákkal, de a szabályos menstruáció és a fiatal kor ellenére közülük kevesebben esnek spontán teherbe, és mesterséges megtermékenyítéskor sem jön össze olyan százalékban a baba, mint az átlagos súlyú nőknél. Ennek persze több oka is lehet, de az egyik közülük a zsír és peték összefüggésében keresendő: az elhízott nők szervezetében ugyanis gyakori a petesejtet körülvevő tüszőfolyadék gyulladása és extrém magas zsírtartalma. Emiatt a petesejtjeik anyagcseréje is sérül, és ez csökkenti a megtermékenyülés és az embrió túlélésének esélyét.

Thinkstock
Thinkstock

Egy másik ok lehet a PCOS, azaz a policisztás ovárium szindróma, mely egy anyagcserezavarokkal, meddőséggel és gyakran elhízással járó betegség. A rendszertelen menstruáció, a pattanások és szokatlan szőrnövekedés is jele lehet a betegségnek. Egy alapos nőgyógyászati vizsgálat ki tudja deríteni gyermektelenség esetén, hogy ez áll-e a háttérben.

Míg a policisztás szindróma komplex kezelést igényel, a tüszőfolyadék zsírtartalma megfelelő fogyás után a test többi részével egyetemben normalizálódni tud, és a fogyástól az egész szervezet megkönnyebbül, ami a fogamzóképességnek is jót tehet.

Azok, akik nem küszködnek a plusz kilókkal, a terhességet is könnyebben viselik. Minél nehezebb valaki, annál nehezebb lehet a terhessége is, hiszen több szövődményre is nagyobb esélye van.

Tipp! Borzasztóan néznek ki, mégis tovább sanyargatják magukat. Kattints a galériáért!



A túlsúly és a szigorú diéta is veszélyes terhesen

A magas vérnyomás és a cukorbetegség sok problémát okozhat még gyermekvállalás előtt is, nemhogy közben. A túlsúly pedig mindkettőre hajlamosít, és sajnos előfordul, hogy a terhesség során fellépő gondok a babára is rossz hatással vannak. Sok túlsúlyos kismama, aki nem változtat az életmódján, sokszor extrém módon meghízik a babavárás alatt. Ráadásul az elhízott emberek immunrendszere is rosszabbul működik, emiatt például a húgyúti fertőzésekre is fogékonyabbak a terhesség alatt, és a felhalmozódott hasi zsírszövet miatt az ultrahang is nehezebben diagnosztizálható képeket mutat. A terhességi diabétesz pedig nemcsak az anyára jelent veszélyt, hiszen olyankor a baba is alkalmazkodik az anya magas vércukorszintjéhez és több inzulint termel. Emiatt viszont hatalmasra nőhet, elhízott anyukáknál nem ritka a négy-öt kilós baba sem. A magas vércukorszint a méhlepény ereit is károsítja, így a magzat sokszor nem kap elég oxigént.

A terhesség alatti diétázás viszont ugyanúgy veszélyeket rejt magában, mint a túlsúly. Babát tervező nőknél célszerűbb még a fogantatás előtt rendezni a testsúlyt, de ha már várandósak, akkor is van megoldás. Mindenféle csodadiétákba és csodagyógyszerek szedésébe kezdeni szigorúan tilos terhesség alatt, ehelyett érdemes inkább orvoshoz fordulni, aki a megfelelő testmozgás és diéta beállításával segíthet.

Thinkstock
Thinkstock

A szülés is kockázatosabb elhízottan

A túlsúlyos anyukák a fent említettek miatt sokszor óriásbabákat hordanak ki, ami a szülést komplikálttá teszi. A túl nagy baba nem tud megszületni természetes úton, és a méhösszehúzódások sem mindig megfelelők, így császármetszésre van szükség. A 40-es és afölötti BMI indexű anyukák majdnem felénél műtétre van szükség a baba világra hozatalához, és az operáció szövődményei is gyakoribbak körükben. Az elhízott nők sajnos a szülések körüli halálesetek statisztikáiban is élen járnak, egy kétéves New York-i vizsgálatban kiderítették, hogy a szülés után elhunyt nők kétharmadának halálát saját túlsúlya okozta. Ennek oka a már említett gyengébben működő immunrendszer is lehet, mivel az antibiotikumos kezelés ellenére is több elhízott nő kap fertőzést a szülés után. Ha már valakiről várandósan tudható, hogy túlsúlyos, akkor a terhesség alatt végzett ésszerű fogyókúra a szülést is kevésbé kockázatossá teheti.

Ez zsír! 40 kilót fogyott a híresség! Kattints a galériáért!



Nehezebb felépülés és betegesebb csecsemők

A túlsúlyos anyukáknak a szülés után is nehezebb felépülniük, és a baba sem mindig olyan egészséges, mint lehetne. Az anyuka súlyproblémája ugyanis a gyerekre is hatással van: a nyitott gerinc, a szívproblémák, a csontfejlődési zavarok és az idegrendszeri gondok is gyakoribbak. A túlsúlyos anyukáktól született csecsemők közül többen halnak meg, vagy születnek eleve holtan, emellett a szülési sérülések aránya is magasabb. Az elhízott anyuka pedig gyakran nem tudja szoptatni a babáját, ami szintén nem tesz jót a kicsi egészségének. Ezeket a problémákat is a terhesség alatt végzett, orvos által felügyelt diéta előzheti meg.

Azt túlzás lenne állítani, hogy egy túlsúlyos nő veszélynek teszi ki magát és gyermekét, ha teherbe esik. A szövődmények elkerülése vagy legalább minimalizálása érdekében azonban tényleg megfontolandó a teherbe esés előtti fogyókúra elvégzése, és a fokozott orvosi, illetve dietetikusi felügyelet a várandósság alatt.


Elindult az Ez zsír! fogyókúrás- és
életmódprogramunk!

REGISZTRÁLNI SZERETNÉK!

Csatlakozz hozzánk iWiW-en és Facebookon!





Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.