Koszosabbak a WC vizénél a gyorséttermi jégkockák

baktérium egészség életmód jégkocka
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Egy 12 éves diák által készített tanulmányból azt a meglepő információt kaphatjuk, miszerint a gyorséttermi italokban levő jégkockák több koszt tartalmaznak, mint a WC-tartályból lefolyó víz.

Jasmine Roberts öt dél-floridai étteremben felszolgált jégből vette a mintákat nyertes kutatómunkájához, melyek között önkiszolgáló jégautomatákból vett, illetve a drive-in éttermek ablakain át kézhez kapott jégkockák egyaránt előfordultak. Ezt követően a diáklány ugyanezen éttermekben található WC-k vizéből is mintát gyűjtött, és a Dél-Florida Egyetem laboratóriumában valamennyi minta baktériumait kielemezte. A jég számos esetben tartalmazott E.coli baktériumot, amely az emberi bélben él és számos fertőzéssel hozható összefüggésbe.

Forrás: Thinkstock
Forrás: Thinkstock

Mindennek hátterében Roberts, valamint dr. David Katz szakértő szerint is egyrészt a nem megfelelő tisztaságú jégkészítő gépek, valamint a jéglapátoló kanalak mosatlan kézzel való használata állhat. A WC vize ugyanakkor azért tiszta, mert az a fertőtlenített, városi vízhálózatból érkezik a tartályba. A diáklány által ismertetett tények természetesen nem kell, hogy pánikra adjanak okot, ám a figyelmet érdemes felhívni rá, hogy az italokba szánt jéggel nagyobb higiéniai körültekintéssel kéne bánni az éttermi dolgozóknak.

Etka anyó öröksége - Tanulj belőle!http://www.life.hu/ez-zsir/20130403-etka-anyo-oroksege-o-az-orok-fiatal-no-aki-55.htmlZavaró fejfájás edzés közben? Ez az oka!http://www.life.hu/ez-zsir/20130405-balogh-rita-a-lifehu-szakertoje-segit-az-edzse-kozbeni-fejfajas.htmlEgészséges nassolás? Nem lehetetlen!http://www.life.hu/ez-zsir/20130404-osszeszedtuk-a-leggyakoribb-nassolasi-bakikat-es-azt-hogyan-keruld-el.htmlÁrtalmas lehet a 16 óra utáni koplaláshttp://www.life.hu/ez-zsir/20130404-balogh-rita-lifehu-szakerto-szerint-tobbet-artunk-ha-nem-eszunk.htmlIgazi csodaszer tavasszal: a medvehagymahttp://www.life.hu/ez-zsir/eljegeszsegesen/20110412-tavaszi-csodaszer-meregteleniteshez-is-a-medvehagyma-jotekony-hatasai.html


Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.