"Könnyebb a terhelést elviselni, ha tudatos életet él az ember!" - interjú Román Sándor táncművésszel

2015.10.02. 17:06

Kőkemény diéta, rengeteg mozgás, kötelező pihenés – mi kell ahhoz, hogy egy világhírű táncos túl az ötvenen is remek formában legyen? Román Sándor koreográfus, táncművész különleges produkcióra készül társulatával október első hétvégéjén, ő maga pedig három hónapja dolgozik azon, hogy tíz évvel ezelőtti formájában léphessen színpadra. Mozgásról, étkezésről, nehézségekről és kikapcsolódásról faggattuk a zseniális művészt.

Igazi bravúrra készül az ExperiDance, hiszen a 15 éves születésnap alkalmából az alapító tánckar is szerepel az Ezeregyév című produkcióban. Mekkora ilyenkor a feszültség? Mitől lesz még ez a két előadás más, mint az eddigiek?

Nagyon sokat dolgoztunk mindenfelé, ezért szerencsére már nincs izgalom, hiszen ez a hivatásunk. A különleges az lesz benne, hogy ezúttal 32 helyett 57-en állunk színpadra. A szerepek, a karakterek az elmúlt 15 év során több generáción keresztül cserélődtek, egy szerepet több táncművész is játszott a színpadon. Most egy előadáson belül mindenki beáll a régi szerepébe, így az alapító tánckar is megjelenik majd.

Fotó: Marton Szilvia/Origo

Évek óta nem szerepel a produkcióban, most azonban újra táncolni fog. Mióta készül komolyabban erre a hétvégére?

Már legalább 3 hónapja. 15-20 éve, amikor még aktívan táncoltam, egészen más tempót bírtam, mint most. Sokat utazom, intézem az ügyeket, de pontosan tudom, mi kell ahhoz, hogy az ember csúcsformába hozza magát. Most nem az egész darabot kell végigtáncolnom, hanem egy jelenetet, ami nagyon gyors rész lesz, ezért fel kell kötni a nadrágot. Szigorúan megvan, mit és hogyan kell enni, mikor kell lefeküdni, aludni, miről kell lemondani. De fontos a kihívás, ráadásul év végén lesz egy közös fellépésem Havasi Balázzsal is, így vannak célok, amik miatt állnom kell a sarat.

Hogy kell elképzelni a felkészülés napjait?

Reggelente kifacsarok magamnak egy egész citromot, és megiszom egy pohár hideg vízzel. Nem langyossal, hanem hideggel – erre pedig nem olyan régen találtam rá. A hidegtől állítólag jobban felpörög, felébred a test.

Ez után jön a reggeli nyújtás; mindkét lábamat 4-5 percig lazítom, legalább annyira, hogy a sípcsontomon legyen a homlokom. Ez azért kell, hogy bemelegített izmokkal kezdhessem a napot.
Az étkezésre is nagyon kell figyelni: én tiszta, natúr zabpelyhet fogyasztok. Nem főzöm meg semmivel, semmiben, natúran csipegetem, és iszom rá egy pohár vizet. A zabpehely egy fantasztikus tápanyagforrás, ha ezt esszük, semmi bajunk nem lesz. Ha edzés után is úgy érzem, kell az energia, mindig ezt választom. Ezenkívül felkészülési időszakban főtt rizst, natúr húst és halat fogyasztok, semmi mást. A kalóriákat nem számolom, a testem megérzi, ha kell tápanyag. De a zabpehely a fix pont, az mindig beválik. A táncosaim is így élnek.

A testnek jót tesz a tudatosság; a túró rudi és a csokoládé akkor jöhet, ha nem kell teljesíteni. Egy gyengém van, az pedig a kávé, amiről nem is mondtam le. Viszont már csökkentettem a napi adagomat: 8 helyett csak 4 csészével iszom egy nap...

Fotó: Marton Szilvia/Origo

Mi az, amire még különösen figyelnie kell a felkészülési időszakban?

2 órával lefekvés előtt már nem eszem, hogy a testnek legyen ideje éjszaka regenerálódni. A táncosaim is hihetetlenül tudatosak. Könnyebb a terhelést elviselni, ha ilyen életet él az ember. Ők is rengeteget táncolnak, utaznak, edzenek, készülnek a fellépésekre. Ezt csak úgy lehet kibírni, ha van valami stabil dolog, valami rendszer az életben, ilyen az étkezés, a tudatos életmód is. Ez nem csak ránk vonatkozik, mindenkinek megkönnyíti az életét!

Fontos az is, hogy tudjuk, hol vannak a határok, kerüljük a sérüléseket, a túledzést. Én a nyakamra is nagyon ügyelek, például a párnám is tönkölybúzából készült. A kikapcsolódás is fontos, de míg fiatalon jót tett a szauna vagy a meleg fürdő az izmaimnak, ma inkább zuhanyozok, és jó könyvekkel kapcsolódok ki. Legutóbb Szegő Andás Magánybeszélgetések című könyvét olvastam, kell az agynak ez a fajta munka is, de nagyon!

A tánc nagyon intenzív kardiomozgás. Végez még bármiféle edzést ezen kívül?

Konditeremben súlyzózok hetente 3 alkalommal. Nem azért csinálom, hogy nagyok, hanem hogy aktívak legyenek az izmaim. Kardióra a tánc mellett nagyon nincs szükség, nálunk a testnek az kell, hogy legyenek izmok, amiket gyorsan lehet mozgatni. Nagyon gyorsnak kell lennünk a színpadon – nem elég csak az állóképesség. Persze a nyújtás is elengedhetetlen! És aludni, aludni, aludni – nem szabad, hogy fáradtak legyünk!

Forrás: Marton Szilvia/Origo
Román Sándor
1965. július 2-án született. Már tízévesen, 1975-ben fellépett Fidel Castro vendégeként Kubában a Világifjúsági Találkozón, a Nagy István vezette cigándi táncegyüttes táncosaként. Az Állami Balettintézet legmagasabb pontszámot elért felvételizőjeként indult a karrierje. 12 évig volt a Honvéd Együttes tagja, 1993-1994 között az USA-ban és Kanadában tanult, utána a Színház- és Filmművészeti Főiskola rendező szakán. 1995-től a Szolnoki Szigligeti Színház táncegyüttesének vezetője. 1997-ben megalakította a Szigligeti Tánctársulatot, amelyet 2000-től Román Sándor Tánctársulatnak neveznek.
Elismerései:
Harangozó Gyula-díj (1996)
Érdemes művész (2006)
Gundel művészeti díj (2010)
Kitüntetései a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztje (2008)

Forrás: Wikipédia
néptáncmozgáskoreográfuszabExperiDance